Nyílt levél egy apóshoz, aki utálja a menyét

Olvasónk írását változtatás nélkül közöljük.

Sosem hittem, hogy idáig fajul a helyzet. A fia és én több mint öt éve vagyunk együtt, és mindig azt hittem, hogy jól kijövünk egymással, hogy ön kedvel engem, és örömmel fogad a családjába.

Én őszintén kedveltem is magát, ha látogatóba jött hozzánk, izgatottam készültem a találkozásra, és az ellen sem volt semmi kifogásom, amikor egy időre nálunk maradt, és a nappalinkban aludt. Minden akkor kezdődött, amikor tornázni szerettem volna, és megkértem, hogy egy másik szobába menjen olvasni. Ekkor rám förmedt, és közölte, hogy úgy bánok önnel, mint egy kutyával. Azt hittem, csak rossz napja volt, és hamarosan minden a régi lesz, de nem így történt.

Másnap minden folytatódott. Arról beszélgettünk a fiával, hogy hova menjünk munka után vacsorázni, amikor közölte, hogy önt kizárjuk mindenből, és hogy hogy bánhatunk így egy vendéggel.

És ettől kezdve ez ment mindennap. Bármit is tettem, azt támadásként fogta fel, és mindenbe belekötött. Nem is értem, hogy tehette ezt, hiszen ön volt a vendég nálunk.

Nagyon haragudtam önre, de most már inkább sajnálom. Tudom, hogy nem volt könnyű élete, tudom, hogy magányos, tudom, hogy öregszik, tudom, hogy mennyire boldogtalan, és hogy segítségre lenne szüksége. Tényleg sajnálom önt, de nem hagyom többé, hogy bántson minket, és sosem fogok megalázkodni ön előtt.

Azt megígérem, hogy ha egyszer bocsánatot fog kérni, megteszek minden tőlem telhetőt, de az biztos, hogy a viselkedése már örökre megváltoztatta a kettőnk kapcsolatát.