csillagjegy szülő anya horoszkóp gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A horoszkóp remekül megjósolja anyai erényeinket és gyengeségeinket is. Természetesen ritka az, amikor a benne foglaltak minden pontja igaz ránk, ugyanakkor kiváló önismereti alapot nyújt, hogy minél jobb szülők lehessünk. Előző cikkünkben már írtunk hat csillagjegyről, most következzen a többi is.

Kos

Az ebben a csillagjegyben született nő független, igazi harcos, és határtalan energiával rendelkezik. Anyaként gyakran ösztönei vezetik, és mindig ő irányít. Gyermekével szemben egyfajta tábornokként szeret működni, ugyanakkor tiszteletben tartja önállóságát is.

De a Kos anyának óvatosnak kell lennie, hogy tüzes természetével ne ártson gyermeke önbecsülésének. Mivel ez egy igen impulzív jegy, gyakran válik türelmetlenné, ha gyermeke lassabb, ábrándozóbb.

Kos Forrás: Youtube/Babble

Bika

A Bika igen határozott jegy. Anyaként arra törekszik, hogy gyermekét biztonságban tudja, ugyanakkor támogatja és bátorítja az új megismerésére. Egy érzékenyebb lelkű gyermek nagyon szerencsés, ha Bika anyja van, mivel igen ösztönző és védelmező szülőt is kap egy személyben.

Ám e jegy szülöttének könnyen meggyűlhet a baja tinédzser korú gyermekével, aki nem igényli sem az útmutatást, sem a védelmet, pedig anyja ezekhez makacsul ragaszkodik.

Bika Forrás: Youtube/Babble

Ikrek

Ez az anya mindig kíváncsi, imád informális beszélgetéseket folytatni például vacsora közben.

Gyermeke egészen biztosan széles látókörű, mivel anyja sok ismerettel ajándékozza meg.

Fiával és lányával is remekül szót ért, de egy csendesebb típusú utóddal nehezen tud közös nevezőre jutni, mivel az Ikrek nagyon kommunikatív jegy.

A híres Ikrek kettősség azonban gyakran összezavarhatja gyermekét, időnként ugyanis nem tudja, milyen válaszreakciót vált ki anyjából.

Ikrek Forrás: Youtube/Babble

Rák

A Rák anya igazi tyúkanyó, kiváló érzékkel termeti meg az otthon édes és melengető légkörét. A gondoskodás élteti. Érzelmes csillagjegy révén gyermeke mindig számíthat rá, ha útmutatásra, lelke ápolására lenne szüksége. Ez az anya addig marad otthon fiatal gyermekével, ameddig csak tud – nem szívesen adja bölcsődébe, de az óvodától is vélhetően jobban tart, mint háromévese.

Azonban időnként nem árt emlékeztetni arra, hogy nem tudja mindig mindentől megvédeni gyermekét. Fennáll annak a veszélye, hogy túlféltő szülővé válik, és naivan, félelemmel teli szívvel hagyja el gyermeke a családi fészket.

Rák Forrás: Youtube/Babble

Oroszlán

Tüzes jegyként nagyon aktív, mindig keresi a kalandokat, és ugyanezt várja el gyermekétől is. Mivel szívében örök fiatal, így remekül megérti gyermekét, és igen jókat szórakoznak együtt, bárhol is legyenek. Igen nagyvonalú és fantáziadús, így ő tudja például a legszuperebb születésnapi bulikat szervezni.

Kissé egocentrikus csillagjegy, és ezt hajlamos gyermekére is kiterjeszteni – vagyis már a pár éves is azt érezheti, hogy körülötte forog a világ.

Az Oroszlán anya bár valóban imádja gyermekét, ezt inkább ajándékokkal, mint kedves szavakkal és érintésekkel fejezi ki.

Ez a „hűvös anya" imád dicsekedni gyermekével mások előtt, épp ezért vele szemben túlzó elvárásokat támaszthat, mellyel csemetéjét túlhajszolhatja. Továbbá könnyen magára vehet dolgokat, és elvárja, hogy gyermeke kiengesztelje őt.

Oroszlán Forrás: Youtube/Babble

Szűz

A Szűz anya kimagasló szervezői képessége lehetővé teszi, hogy kellő időt és figyelmet szenteljen gyermeke igényeinek, szabadidős és iskolai elfoglaltságainak, valamint így a családot is remekül össze tudja tartani. Rendezett, kivételesen tiszta otthonában azonban nem tűri az ellentmondást. Ez a csillagjegy szeret részt venni a különböző szülői szerveződésekben, gyermeke pedig tudja, hogy bármiben számíthat rá.

A Szűz anya azonban túlságosan függ a logikától, emiatt pedig néha érzéketlennek tűnhet. Gyermekével szemben magas elvárásai vannak, mely időnként lázadozásban és akaratosságban nyilvánul meg.

Szűz Forrás: Youtube/Babble
Rajzfilmsorozatok, amiket a gyerek mellett, a szülő is élvezhttp://www.life.hu/csalad/20180831-rajzfilmsorozatok-amiket-a-gyerek-es-a-szulo-is-elvezettel-nez.htmlSzámtalan mesecsatorna, és ezen belül rajzfilmsorozat várja, hogy a gyerekek leüljenek a tévé elé. Szülőként azonban a legtöbb untat vagy épp idegesít – mint arról korábban már írtunk. Most nézzünk meg pár olyat, melyet kicsik és nagyok is élvezettel néznek meg. CsaládOrigoEzt tedd, ha bántják, zaklatják gyermekedet az iskolában! - Tippek szülőknekhttp://www.life.hu/csalad/20180819-ezt-tedd-ha-bantjak-zaklatjak-gyermekedet-az-iskolaban-otletek-szuloknek.htmlMár csak pár nap és kezdődik az iskola, amit a legtöbb gyermek vár, hiszen végre találkozhat az osztálytársaival. Ám, nem mind érzi magát felszabadultan, biztonságban az iskola falain belül, sőt. Lehet egy megszokott társaság, akik kipécézték maguknak, de egy áldozat típus nagy veszélyben lehet az új iskolában is. Most megnézzük, hogy szülőként mit tehetsz gyermeked védelmében. CsaládOrigoNormális, ha a gyerek a szülő agyára megy - Vekerdy nevelésről, óvodáról, iskolárólhttp://www.life.hu/csalad/20180615-normalis-ha-a-gyerek-a-szulo-agyara-megy-vekerdy-tamas-nevelesrol-ovodarol-iskolarol.htmlVekerdy Tamás évtizedek óta fogja a szülők kezét a gyereknevelés rögös útján. Könyvei, újságcikkei, előadásai tömegeket vonzanak. Megállapításai ma már szállóigévé váltak, például a jó anya nem vasal, a gyerekek lerágják a húsunkat és kiszívják a vérünket, a kamasz fiziológiás lustaságban szenved. A tanár úr munkásságát én is évek óta figyelemmel kísérem. Magától értetődőnek bizonyult tehát, hogy részt veszek a soron következő előadásán. Most ennek rövid összefoglalása következik. CsaládOrigoA szülői elidegenítés súlyos következményekkel járhat a gyermek fejlődésérehttp://www.life.hu/csalad/20171207-a-szuloi-elidegenites-valas-karos-a-gyermekre.htmlKarácsony közeledtével az elvált, vagy épp válófélben lévő szülők között még élesebbé válnak a játszmák. Ezek túlmutatnak a „Kinél legyen a gyerek szenteste?", vagy az „Együtt, vagy külön ünnepeljenek-e?" kérdéseken. Sajnos sok esetben az egyik szülő komoly pszichológiai manipulációnak teszi ki a gyermeket, mely nem csak az ünnepi hangulatnak tudható be. CsaládOrigoLeharcolt szülők, avagy gyerek előtt mindenki jobban nézett ki: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20171024-leharcolt-szulok-avagy-anya-es-apa-gyerek-elott-es-utani-kepei-fotok.htmlA gyermeknevelés elvesz számtalan időt és energiát a szülőktől, amit normál esetben önmagukra fordíthattak volna. Mike Julianelle feltöltött egy képet a blogjára, amire rengeteg ember kezdett megosztani magáról gyerek előtti és utáni képeket; amelyen megmutatják, hogy a szülőség tönkretette őket. Karikás szemek, kócos frizurák; de valóban leharcoltnak kell lennie egy szülőnek? CsaládOrigoŐrült kísérlet, melyben a szülők együtt nevelték gyermeküket egy majombébivelhttp://www.life.hu/csalad/20180824-orult-kiserlet-melyben-a-szulok-egyutt-neveltek-gyermekuket-egy-csimpanzzal.htmlA tudósokat mindig is érdekelte, hogy mekkora a főemlősök és ez emberek intelligenciája közötti különbség. Többen voltak azon az állásponton, hogy a csimpánz csak azért nem képes beszélni, viselkedése azért tér el az emberétől, mert nem közöttünk szocializálódik. Egy igazán őrült elmélet szerint, ha egy ilyen majom egy ember gyerekkel nőne fel, olyanná válhatna, mint mi. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.