Majdnem 10 éves koráig szoptatta lányát Sharon Spink

2019.04.27. 17:30

Azzal robbant be a nemzetközi bulvársajtóba Sharon Spink, hogy 9 éves koráig szoptatta a lányát. Most újra a nyilvánosság elé állt azzal, hogy gyermeke önként lemondott az anyatejről. 

Korábban már mi is írtunk Sharon Spinkről és lányáról, Charlotte-ról. A gyerek 9 éves volt, de az anyja még mindig szoptatta néhány hetente. Ötéves koráig akár nyilvános helyen is megetette anyatejjel. Tavaly novemberben azt nyilatkozták, kitűzték a napját annak, mikor szokik le Charlotte az anyatejről. Mint mondták: idén áprilisban lesz 10 éves, akkor már bizonyára nem lesz szüksége erre. 

Sharon most azt nyilatkozta a The Sunnak, hogy Charlotte hamarabb abbahagyta, mint számítottak rá, már két hónapja nem kérte édesanyját arra, hogy szoptassa. „Körülbelül havonta egyszer szoptatta, amikor nem érezte jól magát. Aztán egyre ritkábban és ritkábban akarta. Most már két hónapja nem kérte az anyatejet” – mesélte az édesanya. 

Azt is elmondta, hogy ez eltéphetetlen köteléket épített ki lánya és közte. A nyilvános helyen való szoptatásról is csak azért mondott le, mert rengeteg bántó megjegyzést kapott, sokan pedofilnak titulálták. 

Sharon Spinkszoptatásanyatejcsaládédesanya