"Csak a szőnyeget össze ne hányja!" - Szerinted is normális, ha alkoholt iszik a gyerek?

pancsolás statisztikai adat drog alkoholfogyasztás fiatalok gyerekek alkoholizmus alkohol minőség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még mindig nem lehet tudni, pontosan ki vagy kik a felelősek a Csehországban forgalomba került metilalkohol okozta halálesetekért. Bár a cseh egészségügyi miniszter először a 30%, majd pár nap múlva a 20%-nál magasabb alkoholtartalmú italok utcai árusítását is betiltotta, az ország több tartományában is történt halálos kimenetelű alkoholfogyasztás.

Ennek oka, hogy nagy valószínűséggel a házilag készült, metilakohol nélkül is rossz minőségű, de olcsó, pancsolt ital a mérgezések előtt már közkedvelt volt néhány kerületben, hiszen alacsony ára miatt bárki könnyedén hozzájuthatott.

Az alkohol máig a legolcsóbb és a legkönnyebben hozzáférhető "kábítószer" emberemlékezet óta szerte a világon, és hiába az időről időre felmutatott stoptábla, a mindig nagy vihart kavaró alkoholtilalom, a szeszes italok fogyasztása mit sem veszít népszerűségéből.

Thinkstock
Thinkstock

Hazánk élen jár a gyenge minőségű alkoholfogyasztásban (de összességében is az élbolyban haladunk), ráadásul minél alacsonyabb életkorú csoport szeszesital-fogyasztását nézzük, annál riasztóbb a kép. Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet 2010-es felmérése arra mutatott rá, hogy az ötödik évfolyamos (10 éves! gyerekekről van szó) lányok egyharmada, a fiúk 44%-a fogyasztott már valamilyen alkoholt. Ez az arány a hetedik évfolyamon 61-69%-ra emelkedik, két évvel később már 84-86%-ról beszélünk, a 11. évfolyamon pedig mindkét nem 91%-a megismerkedett már az alkohol nyújtotta "örömökkel".

Ezek a számok önmagukban is ijesztőek, de ha azt nézzük, hogy az ötödikes lányok 2%-a, a fiúk 4%-a volt már a kábulatig részeg és ez a 9. évfolyamra lányok esetén 36, fiúk esetén 51% százalékra ugrik, akkor még rémületesebb a kép. Azon meg már aligha csodálkozunk , hogy a 11. évfolyamon tanuló lányok fele, a fiúk háromnegyede minimum kétszer volt már részeg, valamilyen számára (is) könnyen megszerezhető italtól.

A fiatalokkal dolgozó szakemberek szerint az egyik legnagyobb probléma a prevenció területén, hogy a környezet, sőt a szülők jelentős része mintegy legalizálja az alkoholt: "Inkább rúgjon be, mint hogy drogozzon! Ugyan, én is kipróbáltam! Nem baj, ha néha beisznak, fiatalok, csak a szőnyeget ne hányja össze nekem!"

Máskor - és ez betudható a zilált családi körülményeknek is - éppen a jófejnek tűnni akaró nevelőszülő az, aki hozzásegíti az alkoholhoz a kamaszt, vagy szemet hunynak afölött, hogy a családi italkészletből a táskájába csempészett vodkával, pezsgővel, házi pálinkával indul zúzni az éjszakába a gyerek.

A gyerekek persze a hivatalos szülői tiltás ellenére is isznak, de egy pillanatig nem kétséges, hogy a nagyon laza, megengedő szülői magatartás csak látszólag tűnik jó megoldásnak, mert hosszú távon a gyerekek életében, az alkohollal kapcsolatos, valós és riasztó információk elbagatellizálása következtében egyszerűen létjogosultságot nyer az alkohol.

A szűkös zsebpénz sem akadály, és talán ez a legveszélyesebb, mert a gyerekek fenntartások nélkül vegyítenek méregerős koktélokat maguknak bármiből, amihez hozzáférnek, valamint olcsó pénzért mindenre vevők, és megtalálják a csatornákat a bagóért árult, de akár halálosan magas alkoholtartalmú szeszes italok piaca felé is.

Thinkstock
Thinkstock

Arra a kérdésre, hogyan jutnak egyáltalán alkoholhoz, egy csapat 15 éves lány a következő válaszokat adta a Life.hu-nak (2012 szeptember, Budapest):

Emma:
"Mindig van valami már nagykorú haver, aki simán megveszi helyettem, a pasim például 19 éves, ha piálni akarok, csak szólok, mi kell, és simán megkapom."

Zsu:
"Én Pest mellé járok haza mindennap vonattal. Nem szívesen állok szóba a restiben dekkoló fazonokkal, de tény, ha buliról van szó, egy plusz százasért vagy féldeciért simán megveszik nekünk a szükséges piakészletet. Gondolkodás nélkül. Alkoholistákat ugyanis kiszolgálnak, ha nagykorúak - szóval mi az ott lebzselő fazonokkal vetetjük meg a piát."

Anna:
"Én otthonról hozom. Apám bőséges készlettel rendelkezik. A munkája miatt gyakran kap márkás piákat, néha meg vadító, vidéken főzött házipálinkát, ilyesmit. Fogalma sincs, mennyi piája van, észre sem veszi, ha lenyúlok pár üveggel hétvégén."

Brigi:
"Nekem iszik az apám, iszik az anyám is, nem tudnám lenyúlni, mert észrevennék, de a nagyszüleim pálinkás hordójára simán rájárunk a barátaimmal. Elég sokszor bulizunk náluk, ők imádják, hogy ott vagyok, és nem méricskélik, mi fogyott el egy-egy hétvégén. Mondjuk az durva, amikor látom, mennyire üt a pálinka és ahogy én tapasztalom, a legnagyobb baj az, hogy nincs mérték a piálásban. Sokszor már én szólok a csajoknak, hogy többet ne igyanak a pálinkából, mert attól félek, mentőt kell hívni hozzájuk."

A Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia egyik budapesti telephelyén évente körülbelül háromszáz fővel foglalkoznak, amelyek egyharmada 18 év alatti, és nemcsak tiltott szerek miatt igénylik a segítséget, de a mértéktelenné váló, a fiatal kontrollja alól kicsúszott italozás miatt is.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.