A túlzott izzadása majdnem tönkretette a táncosnő karrierjét

izzadás műtét táncosnő kéz mobil hónalj karrier láb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 22 éves Lynsey Dare olyan mértékű túlzott verejtékezési zavarban szenvedett, melynek következtében tenyere annyira izzadt, hogy még a kezében tartott mobiltelefon vagy laptop is tönkrement beázás miatt.

Az angliai Worcesterben élő 22 éves Lynsey Dare boldogságtól sugározva első alkalommal fogta meg szerelme kezét, miután műtéti úton megszabadították túlzott verejtékezési rendellenességétől. A fiatal táncoslány korábban soha nem merte megfogni kedvese kezét, annyira szégyellte, hogy állandóan csöpög az izzadság a tenyeréből. Lynsey állapota olyan súlyos volt, hogy nem egyszer még a kezében tartott mobiltelefonja is beázott a verejtéktől.

A lány túl aktívan működő verejtékmirigyei nemcsak a tenyerét, hanem lábát és hónalját is érintették, ezért tánc közben nem is hordhatott tűsarkú cipőt, mivel az izzadság miatt csúszkált a lába a cipőben, és alig bírt talpon maradni, sőt egy alkalommal annyira csúszott a teste a verejtéktől, hogy táncpartnere nem bírta felemelni őt a színpadon. Itt láthatsz képeket Lynsey-ről.

Thinkstock
Thinkstock

A műtéti beavatkozás óta azonban Lynsey úgy érzi, végre teljes életet élhet. "Óriási örömmel tölt el, hogy végre megfoghatom a barátom kezét anélkül, hogy zavarna a nedvesség, vagy végre úgy olvashatok el egy könyvet, hogy nem áztatom szét a lapokat. A barátom mindig azt mondta, hogy nem zavarja a nedves tenyerem, de én mégis állandóan szégyenkeztem miatta. A műtét óta alig akarom elengedni a kezét, szeretném bepótolni a sok elvesztegetett időt" - mondta a fiatal lány.

Lynsey Dare 12 éves volt, mikor először észrevették rajta a túlzott verejtékezés szindróma tüneteit. Az iskolában Lynsey alig tudott írni anélkül, hogy teljesen eláztatta volna a füzetét, ezért mindig papír zsebkendőket kellett a tenyere alatt tartania, hogy felszívja a nedvességet. A lányt a szülei orvoshoz vitték, ahol megállapították, hogy a tenyere mellett a talpán és a hónaljában is túlműködnek a verejtékmirigyek.

Lynsey egy tévéműsorban hallott arról, hogy a betegségére létezik segítség, ezért az interneten elkezdett megoldást keresni egészségügyi problémájára, és idén márciusban egy ETS-nek nevezett műtéti eljárás során, műtéti úton megszüntették a lány verejtékezési problémáját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.