Egészséges ételek a menzán - mit tehet a szülő, hogyan szerettessük meg az ételeket a gyerekekkel?

Forrás: Thinkstock -
betegség táplálkozás egészség menza közétkeztetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Januártól alaposan megváltoznak majd a menzán készült ételek – ám a gyerekek ugyanolyanok maradnak. Hogyan érhetjük el, hogy megízleljék, megszeressék a kevesebb cukorral, sóval készült, egészségesebb módon készült ételeket?

A szülői példamutatás fontossága

Mielőtt bármiféle egészséges étrendre rá szeretnénk szoktatni a gyermekünket, először a saját házunk táján kell körülnéznünk. Mi szülők vajon minden alkalommal betartjuk azokat a szabályokat, amiket a gyerkőcöktől elvárunk? Ha három cukorral isszuk a kávét, kólázunk, vagy rendszeresen gyorséttermi ételeket rendelünk, elég nehéz lesz megmagyarázni a porontynak, ő később miért ne tegye ugyanezt.
Mielőtt rászoktatnánk a gyermeket az egészséges életmódra, az első és legfontosabb, hogy mi magunk mutassunk példát, tehát kövessünk hasonló étrendet, mint amit a menzaprogram is szeretne átadni – mondta Gyányi Andrea, az Országos Egészségfejlesztési Intézet népegészségügyi munkatársa, pszichológus, táplálkozáspszichológus, kommunikációs munkatárs.

Forrás: Thinkstock

„A gyermek első éveiben átadott ízvilág nagyon meghatározó, ezért lehet nehéz a gyerekeknek átállni a kevesebb cukorral, sóval, ám több zöldséggel és gyümölccsel dolgozó új menzára, ha ez eltér az otthoni étrendtől. A gyerekek ugyan életük során megszokják, hogy máshogy főz az édesanyjuk, másképp a nagymamák, és az iskolában sem pontosan ugyanolyan ízűek az ételek, valamit itt, valamit ott fog megszeretni, de általában az anya főztje a legjobb, mert legtöbbet abból étkezik a gyerek.”

Milyen étrendet kövessünk otthon?

„Persze ez nem azt jelenti, hogy az édesanyáknak otthon a cél érdekében olyan étrendet kéne összeállítani, mintha azt dietetikus tervezte volna, de alapvetően ha egy gyermek édesanyja törekszik arra, hogy az asztalra kerülő gabonafélék nagy része, a liszt, amit használ, teljes kiőrlésű legyen, vagy arra, hogy minden nap kerüljön tejtermék, hetente többször halféle, olajos mag az asztalra, hogy naponta legyen zöldség és gyümölcs az étrendben, akkor valószínűleg kisebb gondot okoz az új menzára történő átállás. Külön kiemelném a zöldségféléket, aminek magyarországi fogyasztása még mindig igen alacsony, jóval többet kellene fogyasztani belőlük a gyerekeknek is. A húsféléknél fontos, hogy elsősorban ne a feldolgozott húsokra, felvágottakra gondoljunk, hanem a soványabb húsokra, szárnyasokra. Ezek a gyerek számára elengedhetetlenek a fizikai és szellemi fejlődéshez, a megfelelő fehérjebevitel biztosításához.”

Forrás: Thinkstock

Édességek és üdítőitalok: mindent csak mértékkel

„A folyadék fogyasztására külön érdemes odafigyelni. A cél az, hogy már pici korban is ügyeljen arra a szülő, ne cukros teát, üdítőt adjon a gyermekének, hanem vizet, cukrozatlan gyümölcsteát, gyümölcslevet, így már korán megszerettetheti a kicsivel a natúr ízeket. Nem mellesleg a cukortartalom mérséklése vagy egészséges édesítőszerekkel történő pótlása óvja a gyerekeket a fogszuvasodástól, az elhízástól, ráadásul a boltokban kapható üdítőitalok üres kalóriák, tulajdonképpen csak szénhidráttal látnak el. Ugyanígy sok édességet, desszertet (például tejszeleteket, krémdesszerteket, csokoládét, süteményt) csomagolnak a szülők reggelire, tízóraira vagy uzsonnára. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezeknek az ennivalóknak tiltólistára kell kerülniük, de kezeljük őket édességként, és bánjunk velük óvatosan.”

A Life.hu is foglalkozott már a közétkeztetés kérdésével. A Mi kerül a tányérra? Bulgur, kuszkusz és hajdina - reformfalatok a közétkeztetésben? című videocikkben riporterünk, Kéky Kira Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral, valamint Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárral beszélgetett a közétkeztetésről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.