Elvesztette mellbimbóit a fiatal nő plasztikai műtét miatt

2015.01.09. 16:11

Laura Damiani megműttette melleit, ahogy évente több, mint ezer másik brit nő is, de a műtétből horrorsztori lett… 

„Nagyon nyugodt voltam”- kezdte történetét Laura, aki felemás melleit műttette meg, és abban reménykedett, hogy egyforma méretűek lesznek. „Az orvos azt állította, fantasztikus lesz a végeredmény, és nem is sejtettem, hogy ez nem így lesz. Hall az ember ilyen-olyan rémtörténeteket, de sosem gondolja, hogy vele is megtörténhet” - folytatta a nő. 

Egy ideig úgy tűnt, minden rendben van, aztán Laurának fájdalmai voltak, és  amikor az egyre csak rosszabbodott, Laura úgy döntött, valaki más segítségét kéri, mint orvosáét. Egy ápolónő figyelmeztette először a fiatal nőt, hogy valami nagyon nem stimmel.

„Kiderült, nekrózis, azaz sejthalál alakult ki. Ha a sejteket súlyos trauma éri, elhalnak, tulajdonképpen elrohad a test azon a részen. Sosem hallottam még ilyenről azelőtt, nagyon féltem” - mesélte a nő.  Sajnos a sebész nem volt túl együttérző, mindössze annyit mondott, előfordul az ilyesmi.  Le kellett vágnia az elfertőződött részeket, így Laura mellbimbóját is. A Daily Mail oldalon tudod megnézni a sokkoló fotókat. 

„Csak bőr maradt a mellemen. Soha többet nem lesz olyan, mint régen” - kesergett. Laura elvesztette az önbizalmát, depresszióba esett, és még mindig antidepresszánsokat szed. Egy ideig azt sem tudta elviselni, ha barátja hozzáért. Nem akart a barátaival, családjával találkozni, szórakozni. Hat hónapig nem szexelt, és még mindig nehezére esik.

Itt az átmeneti mellplasztika!
Hamarosan elérhető lesz az instant mellimplantátum. Ha veszélyek nélkül, kis időre kipróbálnád a nagy melleket, ez lehet rá a megoldás. Micsoda ötlet...

"Másfél évvel az eset után még mindig rondának érzem magam. A barátommal épp a szakítás szélén állt a kapcsolatunk, nagyon nehéz időszak volt” - mesélte. 

Forrás: Thinkstock

Laura sokáig rettegett, hogy újra kés alá kell feküdnie, de végül megtette, és helyrehozatta tönkretett melleit. Két műtétje volt, közülük az egyik mellbimbópótlás. Végre újra magabiztos, élvezi az életet, és kezdenek helyrállni a dolgai.

„Eddig rejtőzködtem, de végre újra képes vagyok megmutatni magam” - vallotta Laura. 

 

műhibabetegségmellhibamellbimbóplasztikai műtétmellplasztika