Így előzheted meg a rák kialakulását

Forrás: Thinkstock -
betegség Harvard Egyetem Amerika rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy amerikai tanulmány kimutatta azt, amit már eddig is tudtunk, mégpedig, hogy egészséges életmóddal megelőzhetőek a rákos megbetegedések. A vizsgálat azért megdöbbentő, mert a konkrét adatok rávilágítanak, hogy mindez mennyire fontos.

Nem szabad dohányozni, keveset lehet csak inni, hetente mozogni kell és tartani kell az egészséges testtömegindexet - hallottuk már ezerszer, most pedig a Harvard Egyetem és a Massachusettsi Általános Kórház kutatói ismét megerősítették.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Több mint 135 ezer ember adatait elemezte az amerikai orvostársaság a JAMA Oncology című folyóirat honlapján a csütörtökön megjelent tanulmányukban, hogy megvizsgálják az összefüggéseket az egészséges életmód és a rákbetegségek előfordulása, a daganatos betegségek miatt halálozás között. Arra jutottak, hogy egészséges életmóddal megelőzhető lenne a rákbetegségek 20-40 százaléka és

a daganatos betegségek okozta elhalálozások fele.

Egészséges életmód alatt értették a nem-dohányzást vagy a leszokást, a minimális alkoholfogyasztást (egy vagy kevesebb ital nők és kettő vagy kevesebb férfiak esetében), a 18,5–27,5 közötti testtömegindexet, heti 150 percnyi mérsékelt vagy 75 perc intenzív fizikai aktivitást.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Azok a személyek, akik megfelelnek ezen összes feltételnek, alacsony kockázattal, mindenki más magas kockázattal bír a daganatos betegségek kialakulása tekintetében – olvasható a Medicalxpress orvostudományi hírportálon.

A tanulmányba 89 571 nő és 46 399 férfi adatait vonták be, közülük 16 531 nő és 11 731 férfi tartozott az alacsony kockázató csoportba, a többiek a magas kockázatúban.

Összehasonlítva a két csoportot a szakemberek azt találták, hogy az egészséges életmód nagy hatással van bizonyos ráktípusokra: a tüdőrákos esetek nagy többsége az életmóddal állt összefüggésben, csakúgy mint

a bél-, a hasnyálmirigy- és a veserákos esetek egyötöde.

A nők esetében úgy becsülték, hogy a daganatos betegségek 41 százaléka, a halálozás 59 százaléka, a férfiak esetékben a rákbetegségek 63 százaléka, a halálozások 67 százaléka megelőzhető lenne.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.