Big Brother pszichiátria BB Évi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lapinformációk szerint BB Évi végre hazautazhatott a pszichiátriáról. Jobban van, de szüksége van az állandó megfigyelésre, így nem engedhetik haza véglegesen. 

"A hír igaz, jobban van, de hiába szeretném, sosem fog meggyógyulni teljesen. Gyakran látogatom, és néha haza is hozhatom. Be kell azonban látnunk, az nem tenne jót neki, ha napokig itthon lenne. A család úgy döntött, jobb Évának, ha folyamatos megfigyelés alatt áll, és csak rövidebb időre jön ki a pszichiátriáról" – nyilatkozta az egykori BB-győztes édesanyja a Ripostnak.

Forrás: Tv2, filmsor.net

Nemrégiben arról írtunk, hogy BB Évi jó ideje eltűnt a nyilvánosság elől, most azonban újságírók látogatták meg, akiknek mesélt néhány dolgot jelenlegi életéről. "Tudjátok, engem itt nem látogat senki, csak anyám meg a gyámom. De olyan jó, hogy itt vagytok! Azóta járok kórházról kórházba, amióta Pesten rosszul lettem. Ennek már jó pár éve. Ebbe az intézetbe azonban csak egy hónappal ezelőtt kerültem. Itt jó, mert mindenki kedves velem. De hogy miért vagyok itt, azt én sem tudom. Emlékszem mindenre a kinti életemből! Emlékszem a második gyerekre is. Jó nagy haja volt."

A nők ma már ugyanannyit isznak, mint a férfiak http://www.life.hu/drlife/20161105-a-nok-ma-mar-ugyanannyit-isznak-mint-a-ferfiak-kutatasok-szerint.htmlAz ausztrál University of New South Wales munkatársainak friss kutatásából kiderül, a korábbi évtizedekkel ellentétben, a nők ma már ugyanannyit isznak, mint a férfiak.Dr. Life--Terhesen is dohányzik Nótár Mary: így magyarázzahttp://www.life.hu/drlife/20161105-terhesen-is-dohanyzik-notar-mary-enekesno.htmlAz utóbbi napokban arról is szóltak a hírek, hogy Nótár Mary aggódik babájáért. Időközben kiderült, az énekesnő a benne növekvő élet ellenére cigarettázik. Dr. LifeFotó: Hámori Zsófia/Life.huTe is mindig pisilsz szex előtt? Ne tedd!http://www.life.hu/drlife/20161101-david-kaufman-urologus-szerint-art-a-szex-elotti-pisiles.htmlSzinte nincs is olyan nő, aki ne menne el a mellékhelyiségbe, mielőtt szexre kerülne sor? Persze, senki sem szeret teli hólyaggal romantikázni, de most kiderült, hogy árthatunk magunknak, ha közvetlenül az aktus előtt pisilünk. Dr. Life--Egy éve nem használ dezodort, és a hónalját sem szőrteleníti a lányhttp://www.life.hu/drlife/20161031-a-22-eves-hawaii-lany-tavaly-oktober-ota-sem-golyos-dezodort-sem-sprayt-nem-hasznal.htmlA Hawaiin élő Elyse Brautigam úgy döntött, lemond a dezodorokról, és egészséges életmódja segítségével eléri, hogy a mesterséges izzadásgátlók nélkül se legyen büdös. A 22 éves lány rendszeresen jár edzőterembe, és szembemenve a trenddel, a hónalját sem borotválja. Dr. LifeOrigoEzt árulják el rólad az ujjaid! Kezeket elő, teszteld!http://www.life.hu/drlife/20161022-a-mutato-es-a-gyurusujj-osszehasonlitasabol-kiderul-hogy-hajlamosak-vagyunk-e-a-szorongasra-a.htmlA mutató- és a gyűrűsujj összehasonlításából kiderül, hogy hajlamosak vagyunk-e a szorongásra, a depresszióra, vagy éppen jó sportoló válna-e belőlünk - állítják egyes idegtudósok. Dr. Life--Polyák Lillát megműtöttékhttp://www.life.hu/drlife/20160812-polyak-lillat-megmutottek-keresztszalag-szakadasa-van.htmlAhogy már megírtuk, Polyák Lillát baleset érte, keresztszalag-szakadást szenvedett. Azóta kiderült: a színésznőt meg kell műteni, az operáció meg is történt. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.