Bírósági végzés támogat egy anorexiás nőt abban, hogy ne kényszeríthessék evésre

Forrás: Thinkstock -
étkezési zavar anorexia bírósági végzés kényszerítés pszichiáter anorexia nervosa evés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy súlyosan anorexiás New Jersey-i nő a bírósági tárgyalás során elérte, hogy ne kényszeríthessék őt akaratán kívül evésre, ami a kezelésének egyik részét képezi – mindezt pedig a mögötte álló szakértői csapat is egyhangúlag támogatta.

A New Jersey-i legfelsőbb bíróság bírája, Paul Armstrong a szülők, a pszichiáter, az orvosok, a Morristown Orvosi Központ bioetikai bizottsága, valamint a nő ügyvédje érveinek meghallgatása után döntött úgy, hogy a 29 éves beteget egy olyan ellátó intézménybe szállítsák, ahol nem kell kényszertáplálásban részesülnie.

A beteg tudatában van a helyzetének, és kérte az adott intézménybe történő szállítását Forrás: Thinkstock

A nő, akinek neve nem, csak a monogramja (A. G.) ismert, 2014 óta pszichiátriai beteg, a súlya az elmúlt években 27 és 31 kg között ingadozott, és a New Jersey-i bíróság helyettes legfőbb ügyésze szerint nincs abban a mentális állapotban, hogy önállóan dönthessen a kezeléséről. A bíró szerint azonban a beteg tudatában van a helyzetének, és kérte az adott intézménybe történő szállítását, vállalva ezzel minden kockázatot.

A pszichiáter és az orvosok egybehangzóan állították, hogy a nő állapota már olyannyira súlyos, hogy számára egyenesen kínzás lenne a mesterséges táplálás. A betegsége miatt a csontsűrűsége kórosan alacsony, ezért

a szondával történő etetés össze is törné a nő csontjait.

Alkoholizmussal és depresszióval is küzd Forrás: Thinkstock

Armstrong bíró azt is elmondta, hogy a nőt, aki az anorexia mellett alkoholizmussal és depresszióval is küzd, a szülei tíz éve mindenben támogatják, és kórházról kórházra vitték, részt vettek lányuk terápiáin, és felügyelték a gyógyszeres kezelését. Egyik helyen sikerült is felhizlalni több mint 40 kg-ra, de a szíve károsodott a kezelés során, a nő pedig továbbra sem volt hajlandó mást fogyasztani, mint diétás üdítőt, feketekávét és időnként egy-két falat szilárd ételt.

Egy pont után visszafordíthatatlan lehet

Ha beszámítható, megtagadhatja a kezelést

Az anorexiások esetében sokkal magasabb a halálozási arány, mint más pszichiátriai betegségek esetében – szögezte le dr. Ovido Bermudez, az Eating Recovery Center igazgatója. Ennek ellenére 18 éves kor felett elvileg bárki megtagadhatja az orvosi kezelését bármilyen betegséggel kapcsolatban. A kikötés mindössze annyi, hogy a betegnek beszámíthatónak kell lennie.

A betegek többsége nem is tartja betegnek magát Forrás: Thinkstock

Nagyon szélsőséges eset, ha valakit nem lehet szondázni

Labancz Dániel gyermekpszichológus több éven át dolgozott pszichiátrián, ahol többek között fiatalkorú anorexiásokkal is foglalkozott. A szakértő szerint a 29 éves A. G. esete nagyon extrém, hasonlóval 14 éve tartó pályafutása során még nem találkozott.

Ha ez a beteg csak 30 kiló, akkor gyakorlatilag már izmai nincsenek Forrás: Thinkstock

Labancz Dániel szerint itthon inkább arra lehet példa, hogy az anorexiában szenvedő beteg nem kapja meg a megfelelő ellátást, mert titkolni igyekszik az állapotát.

„Előfordulhat, hogy valakit az akarata ellenére kezelnek (nagykorú esetén gondnokság alá is helyezhetik), mert veszélyt jelent magára vagy másokra, és nem beszámítható – ez az anorexiára is igaz lehet.

Egy anorexiás lány hétköznapjai

„Én nem lepleztem semmit, egyszerűen tényleg nem tartottam magam betegnek. Nem értettem, hogy miért baj az, ha az ember odafigyel arra, hogy mit és mennyit eszik. Számomra teljesen normálisnak tűnt az, ahogyan étkezem” – fogalmazott Regina, aki korábban anorexia nervosában szenvedett. A fiatal lány itt mesélt a Life.hu-nak arról, milyen az élet ezzel a betegséggel.

„Biztos vagyok abban, hogy a döntés meghozatala előtt átnézték a nő leleteit, az orvosi dokumentációkat, amelyek alapján valószínű, hogy már egy olyan végső stádiumba jutott, ahol a mesterséges táplálás csak rontott volna az egyébként is súlyos helyzetén.”

Itthon is hasonlóan működik

Dr. Gaszner Gábor pszichiáter, a Nyírő Gyula Kórház – OPAI Központi Betegfelvételi és Szubintenzív részlegének vezetője elmondta: a gyakorlat Magyarországon is hasonló.

Az anorexiás betegeket a legjobban és leghatékonyabban a rendszerszemléletben lehet gyógyítani Forrás: Thinkstock

Hozzátette: egyes országok egészségügyi törvénye asszisztált eutanáziát engedélyezhet, ennek függvényében Labancz Dánielhez hasonlóan úgy véli, hogy az életmentő táplálás elutasításának engedélyezése is eutanáziának minősül.

Valóban okozhat rákot a hintőpor?http://www.life.hu/drlife/20161124-a-hintopor-hasznalata-osszefuggesbe-hozhato-a-petefeszekrak-kialakulasaval.htmlA babahintőporok rákkeltő hatása először a világszerte ismert Johnson & Johnson cég elleni, több millió dolláros kártérítéssel végződött ítéletek során került előtérbe. A kérdés azóta is a levegőben lóg, a kutatóknak pedig nincs egyértelmű válaszuk rá. Dr. Life--Újra támad a halálos vírus? Magyarországtól nem messze tombol a kanyaróhttp://www.life.hu/drlife/20161130-kanyaro-okozta-jarvany-tombol-magyarorszagtol-nem-messze.htmlA legutóbbi jelentések szerint kanyarójárvány tombol Magyarország szomszédos országában, Romániában. A hatóságok szerint eddig hatan vesztették életüket a vírus következtében, és több mint 1300 ember fertőződött meg tőle. Íme minden, amit a kanyaróról tudni érdemes. Dr. LifeThinkstockAz önbizalomhiány, a legbelsőbb ellenséghttp://www.life.hu/drlife/20161118-az-onbizalomhiany-mint-a-legbelsobb-ellenseg.htmlSzinte nincs az életnek olyan területe, amelyre ne nyomná rá a bélyegét az, hogy mennyire tudunk bízni a képességeinkben és saját magunkban. Pedig ha tisztában vagyunk az erősségeinkkel és a gyengeségeinkkel, nem lesz olyan akadály, amellyel ne tudnánk megbirkózni. Dr. LifeThinkstockSzex és alvás: ezért fáradt a férfi az összebújás utánhttp://www.life.hu/drlife/20161116-ezert-alszik-el-a-ferfi-a-szex-utan.htmlMíg a nő még további kényeztetésre vágyna, addig a férfit szinte azonnal elnyomja az álom a szeretkezés után. Mindez nem a partnernek szól, hanem a szervezetükben lezajló kémiai folyamatok miatt történik. Dr. LifeThinkstockSztárok, akikről nem gondoltad, hogy súlyos betegséggel küzdöttekhttp://www.life.hu/drlife/20161115-sztarok-akikrol-nem-gondoltad-hogy-sulyos-betegseggel-kuzdottek.htmlHíresek, gazdagok és szépek, ám ők is csak emberek, akiknek ugyanúgy kijutott az élet kevésbé kellemes oldalából, és még a halállal is szembe kellett nézniük. A Life.hu most összegyűjtötte azokat a sztárokat, akikről nem is sejtetted, hogy egykor egy hajszálon múlott, hogy túlélik-e súlyos betegségüket. Dr. Life--Nem a férfiak nyafogása miatt bukott meg a nekik készülő fogamzásgátlóhttp://www.life.hu/drlife/20161115-a-ferfi-fogamzasgatlo-szer-ezert-bukott-meg-korabban.htmlSzakemberek még 2008-ban kezdtek el kísérletezni a férfiaknak szánt fogamzásgátlóval, és bár az eredmények meglehetősen ígéretesek voltak, a kísérletet 2011-ben leállították a felbukkanó mellékhatások miatt. Akkoriban sokan a férfiakat hibáztatták, hogy a nőkkel ellentétben már néhány apró mellékhatás miatt is képesek megfutamodni, hiszen köztudott, hogy a fogamzásgátló tablettát szedő nők is többféle mellékhatással néznek szembe. De vajon mi az igazság ezzel kapcsolatban? Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.