Vonat elé ugrott egy 15 éves, anorexiás tinilány

2017.05.04. 11:44

A fiatal lány komoly pszichés gondokkal küzdött, ezért döntött úgy, hogy véget vet az életének. 

Pippa McManus 2015 decemberében egy vonat elé vetette magát Stockport településen, Angliában. A tinilány öt nappal azután végzett magával, hogy kikerült egy pszichiátriai klinikáról. Pippa és a szülei aznap csúnyán összevesztek, ugyanis a szülők szerint a kislány túl sok időt tölt edzéssel, ami az anorexiáját tekintve akár veszélyes is lehet.

A kislány ekkor kirohant a házból, és azt kiabálta: "Megölöm magam!"

A tinilány bevallotta: nem tud megbirkózni a betegségévelForrás: Facebook

A szülők szerint a pszichiátriai klinika hibája, hogy elveszítették a lányukat. Pippa 51 éves édesanyja állítja, hogy túl hamar kiengedték a lányt, lemondtak róla, pedig sürgős és hatékony kezelésre lett volna szüksége. 

2012-ben vitték először orvoshoz, amikor a gyerek a kilók, a diéta és az edzés megszállottja lett, miközben egyáltalán nem küzdött súlyfelesleggel. Az akkori mérlegelésen mindössze 27 kg-ot nyomott, így egyértelmű volt, hogy ez nem játék. 

A szülők fájdalmát semmi sem tudja enyhíteni, elmondásuk szerint örökké gyászolni fogják a lányukat. Egy később megtalált búcsúlevélben Pippa hosszasan leírta, hogy milyen életet szeretne, ha felnő, de azt is bevallotta, hogy nem tud megbirkózni az anorexiájával – írta meg a DailyMail.

Szörnyű: Öngyilkos lett egy 14 éves angol lány
Megan Evans, egy 14 éves angol lány azért vetett véget az életének, mert a kortársai rendszeresen támadták őt a Snapchat nevű telefonos applikáción keresztül. Olvass tovább itt...

 

depresszióöngyilkosságanorexiatini