Epekővel műtötték Kulcsár Edina nagymamáját

nagymama műtét Kulcsár Edina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kulcsár Edina napjai mostanában sok aggodalommal teltek, hiszen veszélybe került a szeretett nagymama egészsége. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Kulcsár Edina számára mindennél fontosabb a család, és az, hogy a közeli hozzátartozóival jó kapcsolatot ápoljon. Éppen ezért igyekszik minél több időt az anyukájával és a nagymamájával tölteni, akik mindenben támogatják és büszkék a szexi modellre.

Ezek után nem meglepő, hogy mindannyian nagyon megijedtek, mikor a nagymamát kórházba kellett szállítani. Kiderült, hogy epeköve van, amit műteni kell. Edina a részletekről a közösségi oldalán mesélt:

"Nincs nála erősebb nő! Senki ne aggódjon! Azt az utóbbi X órában, már megtettük mi Anyukámmal!
A Mamámnak epeköve volt, amit meg kellett műteni, de már kihozták a műtőből. Magánál van és látszólag nagyon jól viselte ezt az egész hajcihőt, de nem is vártunk tőle mást! Remélem nagyon hamar felgyógyul, mert nélküle nem élet az élet!" - írta a posztjában a műsorvezető.

Kórházba kellett szállítani Erdei Zsoltot

Váratlanul rosszul lett Erdei Zsolt, akit a héten az egyik éjszaka kórházba is szállítottak: "Azt hittem, hogy leszakad a vesém. Késő este munka után végre hazaértem, leültem a kanapéra, egyszer csak begörcsölt a derekam" - mesélte a sportoló. Olvass tovább itt...

Biblioterápiával a drogfüggőség ellen – Interjú egy pszichiáterrelhttp://www.life.hu/drlife/20170926-biblioterapiaval-a-drogfuggoseg-ellen-interju-addiktologus-pszichiater-addikcio-kabitoszer.htmlA marihuána és a party drogoknak nevezett szerek mellett, szinte havonta dobnak piacra újabb és újabb kábító hatású szereket. A dizájner drogok és társaik veszélye nem csupán a kedvező árukban rejlik, összetevőiket folyamatosan változtatják, így hatásuk kiszámíthatatlan. Több olyan kábítószer is forgalomban van, ami rendkívül gyorsan leépíti a szeret használó testét és elméjét. Félő belegondolni, hogy mi lesz, ha Magyarországra is elér az az újfajta, pszichoaktív kábítószer, mely ötvenszer erősebb a heroinnál, és Angliában, valamint Amerikában tízezrével szedi az áldozatait. Dr. LifeFotó: Mudra László - OrigoMedúzacsípéstől szenvedett Geszler Dorottyahttp://www.life.hu/drlife/20170927-meduza-csipte-meg-geszler-dorottyat.htmlÁlmában sem gondolta a bájos műsorvezető, hogy milyen veszélynek lesz kitéve kedvenc nyaralóhelyén. Szerencsére megúszta a kalandot, de nyomát még mindig magán viseli. Dr. Life--Weisz Fanni fotót posztolt a betegségéről http://www.life.hu/drlife/20170927-betegsegerol-posztolt-weisz-fanni.htmlWeisz Fannit kifejezetten imádják a követői: rengetegen aggódnak a jelenleg betegeskedő modellért. Dr. LifeOrigoÉletét vesztette Eman Ahmed, a világ legkövérebb nője: fotó http://www.life.hu/drlife/20170927-eman-ahmed-a-vilag-legkoverebb-noje-eletet-vesztette.htmlElhunyt a világ legkövérebb nője, Eman Ahmed. Annyira túlsúlyos volt, hogy a szervezete feladta a harcot. Dr. Life--Csodás eredményt értek el egy 15 éve kómában fekvő férfinál http://www.life.hu/drlife/20170926-15-ev-utan-ujra-eselyt-kapott-a-komaban-fekvo-ferfi.htmlElképesztő orvosi eredményt értek el egy francia férfinél, akiről már szinte mindenki kezdett lemondani. Dr. LifeThinkstockRobbie Williams hátsérülés miatt mondta le koncertjeithttp://www.life.hu/drlife/20170926-robbie-williams-hatserules-miatt-mondta-le-turnejat.htmlRobbie Williams elszomorította a rajongóit, miután turnéjának további állomásait lemondta. Eddig azonban nem beszélt arról, milyen betegség miatt nem tudja folytatni koncertsorozatát. Most végre elárulta. Dr. LifeFotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.