Ezért kell azonnal pisilned, miután hazaértél

vécé pisilés reflex
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, miért érzünk ingert a pisilésre szinte azonnal, hogy belépünk a lakásba.

Különös dologról rántotta le a leplet a Popular Science. Azt írják, hazaérve, becsukva magunk mögött az ajtót, nem véletlenül érezzük azt egyből, hogy pisilnünk kell. Kiderült, hogy az agyunk az, ami erre késztet bennünket.

Hazaérkezés után sokaknak egyből pisilniük kell Forrás: Shutterstock

Egy nap átlagosan 6–8 alkalommal, tehát 3–4 óránként pisilünk. Persze egészségi problémákat is jelezhet, ha egyből pisilés jön rád a fürdőszoba közelében, ugyanakkor ez akár pavlovi reflex is lehet, amelytől felerősödik az inger.

A portál azt írja, nem kell aggódni, az agyunkat is át lehet „nevelni” és megtanítani neki, hogy ne jöjjön elő ez az érzés a mosdó közelében, valamint a medenceizmok rendszeres edzése is a hasznunkra válhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.