Kórházba került koncertje után Kis Grófo

Forrás: Tv2 -
Kis Grófo kimerültség kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fellépése után otthonában lett rosszul Kis Grófo, mentő vitte kórházba.

A Bulibáró túlzásba vitte a bulizást, az orvosok szerint annyi fellépést vállalt, hogy a szervezete már nem bírta.

„Óriási nyomást éreztem a gyomromban, addig nem is tudtam, hogy létezik ekkora fájdalom. Nem tudtuk, mi okozhatja, mentőt hívtunk, és bementünk a kórházba, ahol alaposan kivizsgáltak. Kiderült, hogy valószínűleg a stressz és a teljes kimerültség okozta a bajt. Az orvosok szerint legyengülhetett az immunrendszerem, köszönhetően az elmúlt évek hajtásának. Beleköltözött a stressz a gyomromba” – mondta a Blikknek a zenész, akit pár óra után haza is engedtek, ám az orvosok óvatosságra intették.

Kis Grófo rosszul lett a koncertje után Forrás: Tv2

Grófónak van olyan napja is, hogy három fellépést sűrít bele. Ilyenkor kora délután indul el otthonról és csak reggel ér haza. Ráadásul izgulós típus, fellépés előtt sokszor azon görcsöl, hogy minden rendben legyen, jól működjön a technika, sokan jöjjenek el a koncertjére. Most elhatározta, hogy próbál lassítani, vitaminokat szed, és sportolni is elkezdett.

Megműttette az orrát Sydney van den Boschhttp://www.life.hu/drlife/20190826-megmuttette-orrat-sydney-van-den-bosch.htmlSydney van den Bosch elárulta, hogy megműttette az orrát. Dr. Life--Hatalmas felfedezést tettek a kutatók az öregedéssel kapcsolatbanhttp://www.life.hu/drlife/20190826-hatalmas-felfedezest-tettek-a-kutatok-az-oregedessel-kapcsolatban.htmlMegdöbbentő felfedezést tettek a kutatók: lehetséges, hogy az öregedés visszafordítható. Dr. Life--Még nem térhet vissza a színpadra Bangó Marikahttp://www.life.hu/drlife/20190826-meg-nem-terhet-vissza-a-szinpadra-bango-marika.htmlBangó Marika egy szájsebészeti beavatkozás miatt egyelőre nem állhat színpadra. Dr. LifeOrigoKristen Bell színésznő kislányát baleset érte: kórházban látták el - Fotóhttp://www.life.hu/drlife/20190824-kristen-bell-szineszno-kislanyat-baleset-erte-korhazban-lattak-el.htmlKristen Bell színésznő a kórházból posztolt: kislányával történt baleset. Dr. LifeOrigoŐszintén vallott betegségeiről egy hosszú posztban Dukai Reginahttp://www.life.hu/drlife/20190824-oszinten-vallott-betegsegeirol-egy-hosszu-posztban-dukai-regina.htmlRitka az ilyen őszinteség: Dukai Regina hosszú posztban mesélt a betegségeiről. Dr. Life--Felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek közötthttp://www.life.hu/drlife/20190822-felfedeztek-az-osszefuggest-az-alzheimerkor-es-az-agyi-immunsejtek-kozott.htmlAmerikai kutatók felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között - számolt be róla a Medicalxpress.com. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.