Az idei év is bővelkedett orvosi szenzációkban: előrébb jutottunk az AIDS és a rák kezelésében, de a szívproblémákkal küzdők, a vakok és a lebénult betegek is új reményt kaptak.

Háromdimenziós képkészítés

A belga-holland orvoscsoport idén februárban hozta nyilvánosságra a szenzációs, új eljárással készített állkapcsot, melyet egy állkapocs-gyulladásban szenvedő idős nőnek ültettek be a régi helyett. A nagy áttörést a háromdimenziós képalkotó eljárás jelenti, melynek segítségével a régi fajta, 12-20 órás rekonstrukciós műtét helyét csupán egy 3-4 órás beavatkozás vette át. Az új képalkotó eljárással a csontrészekről készült röntgenképeket számítógépen modellezik, majd ez alapján készítik el a hajszálpontos titánprotézist, melyet már sokkal egyszerűbb beültetni a helyére.

Thinkstock

Bionikus kezek és lábak után bionikus szemek

A bionikus testrészekről és a mesterséges szemről már nem a Terminátor jut eszünkbe: a kutatások eredményeképp ma már túl vagyunk az első bionikus szem prototípusának beültetésén is. A beavatkozást a születése óta vak  Dianne Ashworth-ön hajtották végre: az asszony retinájába egy kis készüléket ültettek, mely elektródákon keresztül elektromos impulzusokat küld a szembe, így stimulálva annak idegsejtjeit. Egyelőre Dianne csak akkor tapasztal változást, ha a laboratóriumban rákapcsolják a központi irányítóegységre, de így is hihetetlen élményekről számolt be. Már ez is nagy áttörést jelent a vakok kezelésében, de a kutatók a mesterséges látás kifejlesztéséig meg sem állnak.

A valami oknál fogva bénult embereknek is van remény, hiszen az első bionikus ruha is elkészült, mely nemcsak megtartja viselőjét, de "segít" lépcsőt mászni, sétálni, vagy leülni is: egy deréktól lefelé bénult nő már a maratont is teljesítette benne.

Mobilméretű szkenner

A Terminátor után a Star Trek sorozatból ismert kütyüket is megirigyeltük: nemsokára elérhető lehet akár a mobiltelefon méretű orvosi szkenner is. A kutatók januárban jelentették be, hogy a testszkennerekben használt T-hullámoknak nevezett elektromágneses sugárzás kibocsátását új módon képesek megoldani: az eddigieknél erősebb hullámokat generáltak, ami pontosabb vizsgálatokat tesz majd lehetővé, az eddigieknél rövidebb idő alatt. A sci-fi eszköz létrehozására már tízmillió dolláros díjat is kiírtak: csak idő kérdése, mikor nyeri meg valaki.

Méh- és tüdőátültetés

Nemcsak a méhátültetésben értek el az orvosok átütő sikereket - legutóbb két nőnek ültették be saját édesanyjuk méhét -, de egy 15 éves lány is új tüdőt kapott szülei segítségével. A  krónikus betegségtől szenvedő tinédzser mindkét szülője alkalmas volt donornak, így az apa jobb lebenyének és az anya bal lebenyének egy darabjából új tüdőt alakítottak ki, és ezt ültették be a lánynak. A műtét egyelőre úgy néz ki, jól sikerült, a család már lábadozik.

Thinkstock

Ahogy a Life.hu korábban beszámolt róla, a 30 éves Natalie már saját temetésére készült, amikor az orvosok idén februárban teljes tüdőátültetést végeztek rajta, és hónapokkal a műtét után optimistán nyilatkozott - úgy néz ki, végre teljesen felgyógyulhat.

De jól van az a végstádiumú szívelégtelenségben szenvedő férfi is, akit hazánkban kezeltek: a transzplantáció világnapja alkalmából jelentették be, hogy az 51 éves férfi Magyarországon elsőként végleges műszívet kapott. A félkilós, tízcentis, hordozható eszköz folyamatosan áramoltatja a vért a szervezetben, és a beteg majdhogynem ugyanúgy élheti mindennapjait, mint mások - a hasonló betegségben szenvedők fele műszív nélkül négy éven belül elveszíti életét.

Gyógyítható lesz az AIDS? Új módszer az AIDS legyűrésére

"Nagy szenzációt keltett, mikor amerikai tudósok olyan gyógyszert találtak, mely a fehérvérsejtekben alvó állapotban lévő, rejtőzködő HIV-vírusokat is képes felébreszteni. Eddig ugyanis a hibernált állapotban lévő vírussejtek kiirthatatlannak bizonyultak, és felébredve újabb problémákat okoztak. Most talán pontosabban célba lehet őket venni és teljesen kiirtani az emberi szervezetből.

Új szerveket növeszthetünk? Az érett sejtek őssejtekké alakíthatók

A brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja vitte el az idei orvosi-élettani Nobel-díjat közös felfedezésével: megtalálták ugyanis azt a módszert, mellyel az érett sejteket pluripotens, azaz mindentudó őssejtekké lehet visszaalakítani. Ezekből a speciális őssejtekből később a test bármelyik szövete kialakítható, így ez a visszaprogramozás új utat nyithat a szövetek képzésében, és betegségmodellek létrehozásában is segíthet majd.

Injekcióval a szívizom-károsodás ellen

A hízás és a dohányzás elleni oltás kikísérletezése után egy olyat is felfedeztek, mely a szívroham utáni felépülésben segít. A szívkoszorúér elzáródása után ugyanis egyes szívizomrostok elhalnak, így szívelégtelenség is kialakulhat. Az új oldat, mely mélyhűtött, majd ledarált szívkötőszövetből  és szívizomsejtekből készült zselét tartalmaz, egy injekcióval és egy katéterrel beadható lesz a szívbe, ahol segíti az új szívizomzat képződését.

"Már két tüdőtátültetésem volt, pedig csak 30 éves vagyok" - Natalie már a saját temetésére készülthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120719-a-tudonek-is-lehet-magas-a-vernyomasa-natalie-tudotranszplantacion.html "Mosoly-átültetésen" esett át a lebénult arcú lányhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20121128-mutet-utan-ujra-mosolyog-az-autobalesetben-teljesen-lebenult-arcu-lany.html Sikeres arcátültetés: végre levehette a maszkját a férfi, aki 15 évvel ezelőtt arcon lőtte magáthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120403-sikeres-arcatultetes-vegre-levehette-a-maszkjat-a-ferfi-aki-15.html Agyátültetés, élveboncolás és a kétfejű szörnyek - A 20. század legkegyetlenebb emberkísérletei (18+)http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111220-agyatutetes-elveboncolas-es-a-ketfeju-szornyek-a-20.html Őssejtes kezelés adta vissza a látását az idős hölgynek - végre láthatja az unokájáthttp://www.lifenetwork.hu/lifenetwork/idoskori/20101115-ossejtes-kezeles-adta-vissza-a-latasat-az-idos-holgynek-.html