Elbutulunk az okostelefonoktól?

Forrás: Aplustec LLP -
telefon okostelefon Intelligence intelligencia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pszichológusok okostelefont adtak ajándékba a diákoknak abból a célból, hogy használják a készüléket tanulásra. Az érintettek azonban főleg facebookoztak és zenét hallgattak rajta. Egy év múlva minden második bevallotta közülük, hogy a mobil elvonta a figyelmüket.

Hiába „okos” a telefon, ha a felhasználójának romlanak miatta a jegyei – figyelmeztetnek a szakemberek. A kísérlet során ugyanis a diákok nem arra használták az eszközt, amire kellett volna, így bebizonyosodott, hogy felügyeletre lett volna szükségük.

A texas-i Rice Egyetem munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy a legújabb technológia segíti-e a fiatalokat a tanulásban. A szakértők abban reménykedtek, hogy a megajándékozottak információkeresésre, oktató videók megtekintésére és tanulmányokkal kapcsolatos diskurzusokra fogják használni a készüléket.

Forrás: Aplustec LLP

A résztvevők lelkesen állították a megfigyelési időszak kezdetén, hogy a telefon segít majd nekik a jobb teljesítmény elérésében, illetve a tanulmányi eredményeik javításában, és biztosan nem fogja elvonni a figyelmüket az iskolai teendőkről.

Egy évvel később azonban bevallották, hogy ennek éppen az ellenkezője lett igaz.

„Meglepődtem” – nyilatkozta a munkálatokat irányító Philip Kortum pszichológus professzor. „Azt hittem, hogy a diákok ezen csoportja azonnal lecsap majd a technológia oktatásban kamatoztatható előnyeire” – tette hozzá.

A pszichológus csapat a megfigyelési időszak elején és végén kérdőívet töltetett ki a résztvevőkkel, válaszaikat pedig pontozták. Minél pozitívabb válaszokat adott valaki, annál magasabbak voltak a pontjaik. Az okostelefon kézhezvétele előtt átlagosan 3,71 pontot produkáltak, egy évvel utána viszont csupán 1,54-ot.

Arra a kérdésre, hogy a telefon eltereli-e a figyelmet, eleinte csak 1,91 pontot adtak, később viszont 4,03-at – olvasható a British Journal of Educational Psychology hasábjain.

A szerzők szerint nem elég a diákok kezébe adni a technológiai vívmányokat, hanem állandó iránymutatást is kell biztosítani nekik mellé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.