A szoptatással átjuthat a csecsemőkbe egy gyakran előforduló, káros vegyi anyag

Forrás: Thinkstock -
szoptatás csecsemő terhes káros
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kismamák a szoptatással tudtuk nélkül átadhatnak egy az iparban használt gyakori vegyi anyagot csecsemőjüknek, amely csökkentheti a gyermekkori védőoltások hatékonyságát.

A perfluor-alkil vegyületeket (PFA) széles körben alkalmazzák a fogyasztási cikkek gyártásában a víz-, zsír- és foltállóság fokozására.

A Harvardi Egyetem kutatói kimutatták, hogy a csecsemők vérének PFA-koncentrációja a szoptatás minden egyes hónapjával 20-30 százalékkal nő. Ez a jelenség pedig Dr. Philippe Grandjean, az Environmental Science & Technology szakfolyóirat augusztus 20-i számában megjelent tanulmány társzerzője szerint azért aggasztó, mert a korábbi kutatások azt mutatták, hogy a PFA vegyület hatására az oltóanyagok részben vagy teljesen elveszíthetik hatékonyságukat.

Forrás: Thinkstock

„Ez teljesen abszurd” – nyilatkozta Grandjean. „Oltóanyagokkal próbáljuk megelőzni a betegségeket, és arra ösztönözzük az édesanyákat, hogy szoptassanak, mert az anyatej a legjobb tápanyag a csecsemő számára, és az anyatej összetevői stimulálják a gyermek immunrendszerét. Most pedig kiderül, hogy olyan szennyező anyagok vannak az anyatejben, amelyek az anyatejhez képest éppen ellenkező hatást váltanak ki, csökkentik a gyermekkori védőoltások hatékonyságát.”

PFA vegyületek vízhatlan és vízálló ruhaneműkben és foltálló bútorokban fordulnak elő, de bizonyos élelmiszerek csomagolásában, például a mikrohullámozható pattogatott kukorica zacskójában és az elvihető pizzák dobozában is fellelhetők. A szakértők szerint ezért a fiatal nőknek nem áll módjukban aktívan megvédeni magukat e vegyületek behatásával szemben.

Bajt jelezhet a terhesség alatti fejfájáshttp://www.life.hu/drlife/20150828-bajt-jelezhet-a-terhesseg-alatti-fejfajas-allitjak-a-szakertok.htmlA súlyos fejfájás akár azt is jelentheti, hogy a kismama vagy a magzat veszélyben van – állítják a szakértők.Dr. LifeOrigoMellrákkal küzd a Beverly Hills 90210 Brandája, Shannen Doherty http://www.life.hu/drlife/20150820-rakkal-kuzd-a-beverly-hills-90210-brandaja-shannen-doherty-menedzsmentjet-pereli.htmlA Beverly Hills 90210-ből ismert Shannen Doherty bejelentette: mellrákja van.Dr. LifeDöbbenetes: ilyen az, amikor egy színvak először lát színekethttp://www.life.hu/drlife/20150820-egy-szinvak-eloszor-lat-szineket-video.htmlCsodálatos videó.Dr. Life--Mégsem a tesztoszteron dobja fel a férfiak szexuális életéthttp://www.life.hu/drlife/20150819-megsem-a-tesztoszteron-dobja-fel-a-ferfiak-szexualis-eletet-derult-ki-egy-friss-kutatasbol.htmlMíg korábban azt hittük, hogy a tesztoszteron teszi intenzívvé a férfiak szexuális életét, a valóságban egyáltalán nem biztos, hogy ez így van. Egy friss kutatás szerint azok az idősebb férfiak, akik alacsonyabb tesztoszteronszinttel rendelkeznek, és hormonpótló terápiában részesültek, nem tapasztaltak pozitív változást a terápia során.Dr. LifeThinkstockEnnyit hízik, aki leszokik a dohányzásrólhttp://www.life.hu/drlife/20150818-ennyit-hizik-aki-leszokik-a-dohanyzasrol-kiderult-egy-kutatasbol.htmlA tudósoknak sikerült számszerűsíteniük, mennyit hízik az, akik leszokik a dohányzásról. A napi 25 szálat szívók súlya átlagosan 10,4 kilogrammal gyarapodott, a legfeljebb 15 szálat szívóké viszont semennyivel.Dr. LifeOrigoEgyetlen abortusz is befolyásolja a későbbi terhességet http://www.life.hu/drlife/20150818-egyetlen-abortusz-is-befolyasolja-a-kesobbi-terhesseget-derult-ki-egy-friss-kutatasbol.htmlEgyetlen abortusz vagy vetélés sem múlhat el nézve következmények nélkül – állítják a szakemberek, akik szerint minden alkalom 30 százalékkal növeli a szövődmények kockázatát.Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.