Jól nézd meg kit engedsz az ágyadba – támad a tripper

Forrás: Dreamstime -
szex kankó nemi betegség gonorrhoea tripper
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ismert gonorrhoeafertőzések száma 2008 óta gyakorlatilag megduplázódott Európában: míg korábban évente 100 ezer emberből 8-nak kellett szembenéznie a betegséggel, most 20 esetről is beszélhetünk.

A kankó vagy tripper, tudományos nevén gonorrhoea nemi érintkezéssel terjedő bakteriális fertőzés, amely a nemi szervek és a húgyutak gyulladását okozza.

2014-ben összesen 66 413 gonorrhoeás esetet jelentettek az Európai Unió és az Európai Gazdasági közösség 27 országában, ami 25 százalékos emelkedést jelent 2013-hoz képest.

Forrás: Dreamstime

A legnagyobb arányban az Egyesült Királyság területén van jelen a betegség (100 ezerből 60 ember küzd vele), a következő a sorban Írország (28), Dánia (20) és Lettország (18).

A leginkább veszélyeztetett közösségnek a meleg férfiak számítanak, de szorosan ott vannak nyomukban a heteroszexuális férfiak és nők is.

A betegség elsősorban a fiatal felnőtteket érinti, főként a 15–24 éveseket, az esetek 38 százalékában ők azok, akik megbetegszenek, ezután jönnek a 24–34 évesek (34 százalék).

Érdekesség, hogy a fertőzéssel küzdők között a nők aránya fokozatosan növekszik, gyakrabban kapja el a gonorrhoeát nő, mint heteroszexuális férfi.

A testtömegindexed elárulja, sokáig fogsz-e élnihttp://www.life.hu/drlife/20160513-aki-sovany-marad-tovabb-elhet.htmlKét friss kutatás arra utal, hogy ha egész életünkben megőrizzük a karcsúságunkat, tovább élhetünk. Dr. LifeThinkstockA sárgaláz járvány lehet a legújabb globális egészségügyi vészhelyzet?http://www.life.hu/drlife/20160513-a-sargalaz-jarvany-lehet-a-legujabb-globalis-egeszsegugyi-veszhelyzet.htmlA Georgetowni Egyetem professzorai szerint egyre több bizonyíték utal arra, hogy a jelenlegi sárgaláz járvány lesz a legújabb globális egészségügyi vészhelyzet. A szakértők ezért arra szólítják fel az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), hogy állítson fel egy állandó vészhelyzeti bizottságot. Dr. LifeKegyetlen mészárlás a szépség nevében - A kísérleti állatok védelmének világnapjahttp://www.life.hu/drlife/20160422-aprilis-24-a-kiserleti-allatok-vilagnapja-laboratoriumi-allatok-kinzasa.htmlÉvente több millió állatot használnak fel és ölnek meg a fejlődés nevében. Bár világviszonylatban az Európai Unió relatíve szigorúan szabályozza az orvosi és kozmetikai célú állatkísérleteket, a kísérletek száma sajnálatos módon továbbra sem csökken. Míg a világ egyes részein, például Kínában évről évre nő, addig Európában az 1980-90-es évek szintjén stagnál. Dr. Life--Bebizonyították: nyer pár napot az, aki hazamegy meghalnihttp://www.life.hu/drlife/20160408-nyer-par-napot-az-aki-hazamegy-meghalni.htmlSokan érzik úgy, hogy életük utolsó napjait szeretnék otthonukban tölteni, ehhez képest hazánkban a halálozások mintegy 70 százaléka kórházban történik. Akit azonban mégis hazaküldenek az orvosok, az egészen biztosan nyer néhány extra napot. Dr. LifeThinkstockKávéval a szklerózis multiplex ellen?http://www.life.hu/drlife/20160312-kave-lehet-a-szklerozis-multiplex-ellenszere.htmlEgy friss kutatás szerint, kisebb a kockázata a szklerózis multiplex kialakulásának azoknál, akik sok kávét isznak. Dr. Life--Rejtélyes tüsszögő rohamtól szenved egy 12 éves texasi lányhttp://www.life.hu/drlife/20151010-rejtelyes-tusszogo-rohamtol-szenved-egy-12-eves-texasi-lany.htmlA 12 éves Katelyn Thornley nem is sejtette, amikor egy nap tüsszentett egyet, hogy onnantól kezdve nem lesz nyugta. Azóta naponta akár 12 000-et is tüsszent, és bár már hat különböző orvosnál járt, egyik sem találta meg a probléma gyökerét. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.