Mentális betegségekkel küzdő emberekről készített fotósorozatot egy fotográfus

fotográfus depresszió portré mentális betegség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ofel Epicorus olyan emberekről készített portrésorozatot, akik életük során megküzdöttek már valamilyen mentális problémával.

Ofel Epicorus egy tehetséges fotográfus, aki korábban maga is átélte a depressziót. A fiatal lány a BoredPandának elmondta, a húszas évei közepén azt érezte, senki nem érti meg őt. Egyre magányosabbá vált, egyszer azonban megismert valakit, akinek az élettörténetében saját magára ismert. Ez megváltoztatta az életét, újra visszatért a jövőbe vetett hite és rájött arra is, hogy nagyon fontos, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat és történetünket.

2018-ban egy ismerőse lett öngyilkos, ekkor döntötte el, hogy belevág egy olyan projektbe, amelynek azt a címet adta, hogy „A Part Of Me", azaz „Egy rész belőlem". Olyan férfiakról és nőkről készített portrékat, akik szintén átélték a depressziót vagy más mentális problémával küzdöttek és megosztották vele személyes élettörténetüket.

Ha kíváncsi vagy a fotósorozatra, kattints a következő képre és lapozz!

Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Forrás: patreon.com
1 / 16
Törőcsik Marit hazaengedték a kórházból: otthonában pihen a színművésznőhttp://www.life.hu/drlife/20190402-torocsik-marit-hazaengedtek-a-korhazbol-otthonaban-pihen-a-szinmuvasz.htmlTörőcsik Mari ráijesztett a rajongóira, mikor kiderült, hogy ismét kórházban van, de szerencsére nem volt komoly baj. Azóta már az otthonában pihen és elárulta, hogy van. Dr. Life--Karina Rodini 40 kilós tumorral a lábán éli a mindennapjaithttp://www.life.hu/drlife/20190331-karina-rodini-40-kilos-tumorral-a-laban-eli-mindennapjait.htmlRövidnadrágot is bátran felvesz, pedig 40 kilós tumorral a lábán éli a mindennapjait a 28 éves Karina Rodini. A Brazíliában, Sao Paolóban élő nőt nem lehet megműteni. Dr. Life--Sas József állapotáról nyilatkozott a feleségehttp://www.life.hu/drlife/20190401-sas-jozsef-allapotarol-nyilatkozott-felesege.htmlSas Józsefet jelenleg itthon ápolják, a felesége pedig elárulta, hogy van most a humorista. Dr. Life--Sokak szerint a piercing csökkentheti a migrén tüneteithttp://www.life.hu/drlife/20190329-sokak-szerint-a-piercing-csokkentheti-a-migren-tuneteit.htmlÁllítják, hogy bizonyos testrészekre tetetett piercingek csökkenthetik például a migrén kellemetlen tüneteit vagy épp a menstruációs fájdalmat. Dr. LifeOrigoEgy kolumbiai nő gyermekének saját, növekvő ikertestvére volt a hasábanhttp://www.life.hu/drlife/20190329-egy-komumbiai-no-gyermekenek-sajat-novekvo-ikretestvere-volt-a-hasaban.htmlAmi az első felvételek alapján csak egy cisztának tűnt az egészséges baba hasában, arról kiderült, hogy valójában a saját ikertestvére nem kifejlett, de még növekvő teste az. Dr. LifeThinkstockHetven mágneses golyót tolt fel a péniszébe egy kínai kisfiúhttp://www.life.hu/drlife/20190328-hetven-magneses-golyot-tolt-fel-a-peniszebe-egy-kinai-kisfiu.htmlKétórás műtétet végeztek az orvosok egy 11 éves kínai kisfiún, aki kíváncsiságból 70 mágneses golyót tolt fel a péniszébe. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.