Így befolyásolja a szervezetünk működését a vasszint - Figyelj oda!

maltofer2020 vashiány szervezet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan nem is gondolnák, de a vas az emberi szervezetben felbecsülhetetlen értékű. Éppen ezért fontos, hogy mindig megfelelő szinten tartsuk. A vashiány súlyos problémákat okozhat, de a túlzott vasbevitel is komoly gondot jelenthet.

A vas létfontosságú az emberi szervezetben, ugyanis nélküle nem tudna eljutni az oxigén a sejtekhez.

Egy átlagos felnőtt szervezet 3-4 gramm vasat tartalmaz.

A vas esszenciális mikroelem, ami azt jelenti, hogy a testünk működéséhez elengedhetetlen, ráadásul szervezetünk nem képes az előállítására. Így a táplálkozással annyi vasat kell pótolnunk, amennyit elvesztünk naponta. Mivel a vas felszívódása rossz, a vérbe a táplálékban található vasmennyiség töredéke, körülbelül 10 százaléka kerül be, ezért olyan ételeket is fogyasszunk a vastartalmú élelmiszerek mellé, amik például C-vitaminban gazdagok, a C-vitamin ugyanis segíti a vasfelszívódást.
Táplálékok, melyekben sok a vas:
A májban, a szárnyas húsokban, tojásban, a vörös húsokban, valamint a halban és a kagylóban magas a vastartalom, de a lencse, a csicseriborsó, a tofu rendszeres fogyasztása is segíthet, különösen , ha valaki vegán, vagy vegetáriánus étrendet tart.

A májban, a szárnyas húsokban, tojásban, a vörös húsokban magas a vastartalom Forrás: Shutterstock

Vashiány


A vashiány egyik gyakori oka a csökkent vasbevitel, de krónikus vérzés, elégtelen vasfelszívódás vagy a fokozott vasszükséglet (például várandósság, gyors növekedés időszaka serdülőkorban, intenzív sport) is okozhatja. Sajnos a népesség fele vashiányban szenved, a termékeny korú nők pedig különösen érintettek. Jó hír azonban, hogy a vashiány kialakulása megelőzhető az étkezési szokások megváltoztatásával, például a hús és zöldségek fokozott bevitelével, valamint a vasfelszívódást segítő C-vitamin szedésével. A vashiány tünete lehet a folyamatos fáradtságérzet, koncentrációs problémák, hideg végtagok, töredezett haj és körmök, energiaszint-csökkenés, állóképesség-csökkenés, gyengülő immunrendszer, fertőzésekre való fokozott fogékonyság.

Vastöbblet


Nemcsak hiány, hanem túlkínálat is lehet vasból, például egyidejűleg többféle, vagy az előírtnál magasabb dózisban alkalmazott vaspótló készítmény szedése miatt, de egy öröklött betegség, a hemokromatózis is lehet ennek az oka. A vastöbblet veszélyes következményekkel járhat, mivel a vas felszaporodik a szervezetben, a felesleges mennyiség pedig lerakódik a szervekben, így károsítva azokat. Ha nem vesszük időben észre, súlyos szöveti és szervkárosodásokat okozhat. A vastöbblet ráadásul olyan általános tüneteket produkál, amikről nem gondoljuk, hogy ez állhat a háttérben, ezért esetleg késve születik pontos diagnózis.

A vastöbblet súlyos szöveti és szervkárosodásokat okozhat Forrás: Shutterstock

Életmód és vasszint


Megfelelő életmóddal a vasszint egyensúlyban tartható. Mint azt már az előzőekben említettük, C-vitamin szedésével, egészséges és változatos, vasban gazdag ételek fogyasztásával megelőzhető a vashiány.
Kevesen tudják azonban, hogy az intenzív sport megfelelő vasbevitel mellett is vezethet vashiányhoz az izmok megnövekedett oxigénszükséglete miatt. Ezért ilyenkor a megfelelő, táplálkozás mellett is fontos a vas pótlása.
Fontos tudni, hogy a különböző drasztikus diéták szintén okozhatnak vashiányt. Éppen ezért, amennyiben némi súlyfeleslegtől szeretnénk megszabadulni, kérjük szakember segítségét, aki megfelelő tápanyag-, nyomelem- és vitamintartalmú étrend összeállításával támogat bennünket a célunk elérésében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.