Az alul- vagy túlműködő csakrák betegségei

Forrás: Shutterstock -
csakra szívcsakra szexcsakra csakrák homlokcsakra köldökcsakra egészség koronacsakra torokcsakra gyökércsakra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hindu filozófia szerint a csakrák a test energiaközpontjai, amelyek a gerincoszlop aljától húzódnak felfelé, egészen a fejbúbig. A hét fő erőközpont összeköttetésben áll egymással, rendszert alkotnak, s meghibásodásuk komoly fizikai és lelki betegségekhez vezethet.

A szervezetünkben 7 fő csakra, azaz energiákat felvevő és leadó pont található,

amelyek más-más területekért, testrészekért, szervekért felelősek. Amennyiben jól működnek, úgy az a testi-lelki egészségünkön is meglátszik, ám ha az egyensúly felborul és egy-egy csakra elkezd alul- vagy túlműködni, az akár komoly betegség formájában is megmutatkozhat.

A csakrák elhelyezkedéséről, színéről és főbb jellemzőiről előző írásunkban már beszéltünk, most pedig azt nézzük meg, hogy a csakrák nem megfelelő működése, milyen betegségeket okozhat.

A szervezetünkben 7 fő csakra, azaz energiákat felvevő és leadó pont található Forrás: Shutterstock

Gyökércsakra

A gyökércsakra a test erőműve, betegségei pedig az életenergia rossz felhasználásával hozhatóak összefüggésbe, tehát vagy túl sok energiát adunk le vagy a meglévőeket nem használjuk fel.

A gyökércsakra nem megfelelő működését jelezheti fizikai síkon:

  • ürítéssel kapcsolatos gondok (hasmenés, székrekedés)
  • aranyér
  • bélgyulladás
  • vesebántalmak
  • fogakkal és ínnyel kapcsolatos betegségek
  • izomgörcs
  • hideg végtagok
  • reuma
  • depresszió
  • alvászavarok

Hasi vagy szex csakra

A hasi csakra a termékenység illetve a férfi és női identitás, a szexuális örömök vagy örömtelenség központja, de ide tartozik a párkapcsolat megélése, a féltékenység és a kötöttségtől való félelem is.

A szexcsakra nem megfelelő működését jelezheti fizikai síkon:

  • szexuális zavarok
  • női problémák (menstruációt, méhet , petefészket érintő gondok, vaginizmus)
  • potenciazavarok
  • hólyagproblémák
  • prosztatabetegségek
  • hízás
  • bélproblémák
  • felfújódás
  • gombás fertőzések
  • étkezési zavarok
  • kreativitással kapcsolatos nehézségek
A hasi csakra a termékenység illetve a férfi és női identitás, a szexuális örömök vagy örömtelenség központja Forrás: Shutterstock

Köldökcsakra

A köldökcsakra irányítja az érzéseket, illetve ez felelős az „én energiákért", az önmegvalósításért valamint a külső és belső csaták megvívásáért is.

A köldökcsakra nem megfelelő működését jelezheti fizikai síkon:

  • evési problémák
  • gyomorpanaszok
  • emésztési gondok
  • hasi hízás
  • májbetegségek
  • cukorbetegség
  • szemproblémák
  • epebántalmak
  • szégyenlősség
  • indulatosság
  • kisebbségi komplexus
  • hisztéria

Szívcsakra

A szívcsakra a tudatosság központja és segít abban, hogy megismerjük legbensőbb valónkat, hogy átadjuk magunkat a szeretetnek, a megbocsátásnak valamint, hogy megtanuljunk adni és kapni egyaránt.
A szívcsakra nem megfelelő működését jelezheti fizikai síkon:

  • rák
  • AIDS
  • szívpanaszok
  • vérkeringéssel kapcsolatos problémák
  • allergia
  • asztma
  • immungyengeség
  • egoizmus
  • megkeseredettség
A szívcsakra a tudatosság központja és segít abban, hogy megismerjük legbensőbb valónkat Forrás: Shutterstock

Torokcsakra

A torokcsakra az önkifejezés, önuralom és a kommunikáció bölcsője, de ide tartozik a külső és a belső hangok meghallásának képessége is.

A torokcsakra nem megfelelő működését jelezheti fizikai síkon:

  • fülproblémák
  • torokbetegségek
  • köhögéses panaszok
  • pajzsmirigyproblémák
  • nyaki fájdalmak
  • tüdőbetegségek
  • sclerosis multiplex
  • bronchitis
  • lelki merevség

Homlokcsakra

A homlokcsakra, más néven a harmadik szem a képzelőerőért, az intuíciókért és a víziókért felelős, amely főleg a 35-42. életév között igazán aktív, ennek hatására keresnek ilyenkor sokan más életcélokat és lépnek új utakra.

A homlokcsakra nem megfelelő működését jelezheti fizikai síkon:

  • fejfájás
  • migrén
  • szemet érintő betegségek (látászavar, hályogok, kötőhártya-gyulladás)
  • látásproblémák (rövidlátás, távollátás)
  • arc-, orr-, homloküreg problémák
A homlokcsakra, más néven a harmadik szem a képzelőerőért, az intuíciókért és a víziókért felelős Forrás: Shutterstock

Koronacsakra

A koronacsakra a csakrarendszer legfelsőbb síkja, a teljes felszabadulás szintje, amikor megnyitjuk magunkat a bölcsesség és a belső hangok előtt, az ítélkezéseket pedig magunk mögött hagyjuk, megtapasztalva így a teljes szabadságot.

A koronacsakra nem megfelelő működését jelezheti fizikai síkon:

  • Parkinson-kór
  • Alzheimer-kór
  • demencia
  • depresszió
  • epilepszia
  • skizofrénia
  • szuicid hajlamok

A csakra szanszkrit eredetű szó, jelentése „kerék", amely állandó forgásával energiát vesz fel és ad le, ám ha a mozgás lelassul vagy túlságosan gyorssá válik, az egyensúly felborul, sötét és sűrű energiával telik meg, amelynek hatására a test, a lélek és az elme egyaránt megbetegedhet. A csakrák erősítésével és tisztításával megelőzhetjük a problémákat, illetve helyrebillenthetjük az egyensúlyt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.