Amit a csakrákról tudni érdemes dióhéjban

Forrás: Shutterstock -
hindu lelki egészség csakra szívcsakra szexcsakra homlokcsakra köldökcsakra koronacsakra torokcsakra gyökércsakra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy valószínűséggel a legtöbb ember hallott már a csakrákról, sőt talán azt is tudni véli, hogy minden csakra más és más színű. De mik is ezek voltaképpen, hol találhatóak és mire jók?

A csakra szanszkrit eredetű szó, amely azt jelenti kerék, korong.

Az emberi testben a hindu filozófia szerint 7 fő csakra található, amelyek a gerincoszlop vonalában húzódnak végig, az aljától egészen a fejbúbig.
Ezek a szervezet energiaközpontjai, amelyek forgó mozgást végeznek és energiát vesznek fel illetve adnak le. A csakrák összefüggő rendszert alkotnak, így ha valamelyik nem megfelelően működik, az kihat a többire is, felborítva a kényes egyensúlyt.

A 7 fő csakra

Az ember 7 fő energiaközponttal rendelkezik, amelyek a gerinc mentén húzódnak és különféle színek társulnak hozzájuk.

Minden csakra más területért, testrészért, szervért felelős,

s bár anatómiailag nem érzékelhetőek, mégis kihatnak fizikai valónkra, leli és szellemi fejlődésünkre, egészségünkre.

A 7 fő csakra Forrás: Shutterstock



A 7 fő csakra jellemzői


Gyökércsakra
A gerinc alján helyezkedik el, színe vörös és ez a test erőműve, a fizikai világhoz való kapcsolódás központja.

Hasi vagy szex csakra
A köldök és a farokcsont között az ágyéknál lehet megtalálni, színe narancssárga, és az érzelmekhez, szexualitáshoz kapcsolódik.

Köldökcsakra
A köldök felett és a szegycsont alatt található, színe napsárga és ez a csakra köthető össze a személyes energiával, életerővel és az önállósággal.

Szívcsakra
A mellkas közepén helyezkedik el, színe zöld, és hozzá tartozik a feltétel nélküli, önzetlen szeretet valamint a bizalom képessége, akár másokkal, akár saját magunkkal szemben.

Torokcsakra
A toroknál található, színe kék és a kommunikáció, önfegyelem, kreativitás, igazmondás és a hallás központja.

Homlokcsakra
A két szemöldök között ül, szokás harmadik szem csakrának is nevezni, színe indigókék és a gondolkodás, bölcsesség, hatodik érzék központja.

Koronacsakra
A koronacsakra a fejtetőn található, színe eleinte ibolyalila, ám ahogy tisztul, kezd kifehéredni. Ez a csakra köt össze az isteni, spirituális energiával, s ha ezt a szintet elérjük, akkor elmondható, hogy megtapasztaltuk a teljes szabadságot.

A csakrákkal való foglalkozás jótékonyan hat a működésükre, s így mind a lelki, mind a szellemi, mind pedig a testi jólétünket támogatja. A csakrákat intenzívebb energiacserére ösztönözhetjük légzőgyakorlatokkal, testgyakorlással, de akár meditációval is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.