Vége a nyárnak, érkezik az őszi levertség - Tippek, hogyan éld túl

Forrás: Shutterstock -
fáradtság őszi levertség remotiv2020
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az idei nyár rendhagyóan telt: kevesebb lehetőségünk volt töltekezni, így nem csoda, ha úgy érzed, hamarabb lemerül benned az elem. Az évszakváltás egyébként is megviseli a szervezetet, ráadásul a szeptember számos olyan kötelezettséget hozhat az életedbe, amelyektől még inkább leterheltnek érezheted magad.

Ám ha tudod, milyen praktikák segíthetnek átlendülni ezen a nehéz időszakon, akkor hamar magad mögött hagyhatod a rossz hangulatot.

Árulkodó jelek

  • eleget alszol, mégis mindig fáradtnak érzed magad,
  • semmi nem derít jókedvre, még azok a dolgok sem, amelyektől máskor kiugrasz a bőrödből,
  • a legapróbb problémákat is óriásinak éled meg,
  • negatívan látod a világot, az életedet pedig kilátástalannak.
Az idei nyár rendhagyóan telt: kevesebb lehetőségünk volt töltekezni, így nem csoda, ha úgy érzed, hamarabb lemerül benned az elem Forrás: Shutterstock

Ha magadra ismertél a fenti felsorolás alapján, akkor sem kell kétségbeesni, hiszen sokan éreznek még hasonlóan, ¬és szerencsére szuper praktikák léteznek már a levertség megelőzésére, feloldására.

5 tipp, ha jobb közérzetre vágysz

Mozogj!

Hiába érzed úgy, hogy kedvetlen és lusta vagy, hidd el, a mozgás segíteni fog. Tudományosan kimutatott tény, hogy a rendszeres sportolás javítja a közérzetet, és a szervezetnek is jót tesz. Több kutatás is bebizonyította, hogy a hangulatzavarokra, a tartós levertségre, sőt, a depresszióra is pozitív hatást gyakorol akár napi 15 perc sportolás is. A testedzés ráadásul az alvás minőségét is javítja, ami pedig szintén hozzájárul ahhoz, hogy jobban érezd magad.

Változtass a környezeteden!

Sokaknak jelent megoldást, ha újdonságokkal veszik magukat körül. Például ha átrendezed a lakásodat vagy az irodádat, azzal vidámságot csempészhetsz a mindennapjaidba. Néhány új dekorációs elem, esetleg egy-egy új növény pozitívan hathat a hangulatodra.

Változtass a környezeteden, dekoráld ki a lakást! Forrás: Shutterstock

Szánj időt magadra!

Gyakran beleesünk abba a hibába, hogy a hajtós időszakokban kizsigereljük magunkat annak érdekében, hogy minél hamarabb letudhassuk bokros teendőinket. Ám ez a hozzáállás sokszor fordítva sülhet el, hiszen minél fáradtabb vagy, annál nehezebben birkózol meg a mindennapi problémákkal. Egy forró fürdő, egy jó könyv, egy régen nem látott kedvenc film segíthet töltekezni, ezzel pedig plusz energiát adhatsz a lelkednek.

Vágj bele egy új hobbiba!

A sikerélmények mindig pozitívan hatnak ránk, így ha már régóta dédelgetett álmod, hogy elsajátíts egy új táncstílust, kipróbálj egy új kézműves tevékenységet, vagy megtanulj egy nyelvet, akkor eljött a te időd. Adj magadnak olyan feladatokat, amelyekkel szívesen foglalkozol.

Tanulj meg egy új nyelvet vagy frissítsd fel a meglévő tudásodat Forrás: Shutterstock

Fogadd el magad!

Manapság igyekeznek elhitetni velünk, hogy az élet mindig szép, az ember mindig jókedvű, és ha te éppen másképp érzed, akkor valamit rosszul csinálsz. Pedig a valóság egyáltalán nem ez, és már azzal is könnyíthetsz magadon, ha nem próbálod elnyomni az érzéseidet. A negatív emóciók ugyanúgy hozzánk tartoznak, ezért időnként foglalkozni kell velük.

Vegyél magad elé egy üres lapot, és sorakoztasd fel mindazt, ami éppen bánt, aztán gondold végig, miképpen tudnál változtatni az egyes pontokon. A közérzeted már attól is javulni fog, hogy a kezedbe vetted az irányítást – és talán arra is rádöbbensz, hogy valójában semmi baj nincs az életeddel, csupán az őszi levertség tört rád egy kis időre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.