Fáradtsággal küzdesz? Lehet, hogy vashiányod van! - TESZT

Forrás: Shutterstock -
maltofer2020 fáradtság vashiány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sápadt vagy és folyton levertnek, fáradtnak érzed magad? Nem segít, akármennyit is alszol vagy pihensz? A tél kezdetén sokan az időjárás-változásnak, illetve a korai sötétedésnek tudják be ezt az állapotot, pedig nem ritkán a vashiány okozza, aminek még számos más tünete is lehet.

Harminc-negyven éve, amikor a nagyszülők észrevették, hogy unokájuk sápadtabb, éjszakára vasszögeket szúrtak egy almába, majd reggel kihúzták azokat a gyereknek pedig így kellett megennie a gyümölcsöt, azért, hogy legyen elég „vasa". A rengeteg spenótról már nem is beszélve.

A vashiány mind a mai napig rendkívül gyakori, az egész világon népbetegségnek számít, és ez leginkább a nem kellően kiegyensúlyozott táplálkozásnak köszönhető. Hiszen a naponta veszített vasat nem képes szervezetünk saját maga előállítani és pótolni, ezért azt külső forrásból, vagyis a táplálékkal nekünk kell bevinnünk.

A leterhelt életmód, a mindennapi stressz egyébként is okozhat kimerültséget, épp ezért sokan nem is foglalkoznak a vashiány tüneteivel, pedig felismerve és kezelve azokat sokkal kiegyensúlyozottabb és produktívabb lehetne az életük.

Figyeljünk testünk jelzéseire!

A vashiány leggyakoribb tünetei közé tartozik a sápadtság, levertség, fáradtság, a gyengült koncentráció, a fizikális és mentális teljesítmény csökkenése, nőknél a menstruációs vérzés erősödése.
Emellett azonban gyakran kíséri a vashiányos állapotot fejfájás, memóriazavar, szapora légzés, száraz – akár berepedezett, elvékonyodott – bőr, erős hajhullás, kifejezett fázósság, hideg végtagok és csökkent libidó. Sőt, furcsa késztetések is megjelenhetnek, mint a kréta- vagy a földevés, ami leginkább gyermekeknél tapasztalható.

A vashiány leggyakoribb tünetei közé tartozik a sápadtság, levertség, fáradtság, a gyengült koncentráció, a fizikális és mentális teljesítmény csökkenése Forrás: Shutterstock

Vashiány teszt - Jelöld meg a rád jellemző tüneteket!

Tünetek, amiket érzek:
• Mindig fáradt vagyok
• Furcsa dolgokat kívánok meg (pl. kréta, föld)
• Jólesik jeget szopogatni
• Éjjel akaratlanul mozognak a lábaim
• Jéghidegek a végtagjaim, fázós vagyok

Tünetek, amik látszanak:
• Hullik a hajam
• Töredezik a körmöm és furcsa bemélyedés van rajta
• Sápadt vagyok
• Sérülékeny a bőröm
• Aftáim vannak, bereped az ajkam

Tünetek, amik korlátoznak:
• Gyakran van légszomjam
• Gyakran megbetegszem
• Rendszeresen fáj a fejem
• Rosszabbul hallok
• Nincs energiám
• Ingerlékeny vagyok
• Elfelejtek dolgokat
• Nem kívánom a szexet

(x)

Töltsd ki az online Fáradtság tesztet is IDE kattintva, hogy valódi képet kapj, vashiányban szenvedsz-e!

Ha állandóan fáradt vagy és további tüneteid is vannak, valószínűleg vashiányos vagy és vaspótlásra van szükséged. Fordulj gyógyszerészhez vagy orvoshoz tanácsért!

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária támogatta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.