Kiderült, meddig tart a Pfizer vakcinájának védettsége a második oltás után

Forrás: AFP -
Pfizer-vakcina oltás koronavírus Pfizer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rengeteg embert foglalkoztat a kérdés, hogy meddig véd a Pfizer vakcina, mennyire hatásos a mutánsok ellen, illetve hogy mi igaz abból, hogy szükséges egy harmadik dózis is a teljes védelemhez. Cikkünkben ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

A Covid-19 elleni vakcinák között elsőként engedélyezett, és 2020. decembere óta Magyarországon is használt Pfizer vakcina hatékonysága klinikai vizsgálatokban igazolt.

A vakcina hatékonysága 16 év fölötti személyeknél a hivatalos adatok alapján 94,6 %.

Nem csak a fiatalok körében, de a 70 év fölötti korosztálynál is hatásos védelmet kínál a Pfizer vakcina, ez esetben a hatékonyság 92%-nak adódik. Cukorbetegeknél, vesebetegeknél, szívbetegeknél is hatásosan védi ki a koronavírus okozta megbetegedést a Pfizer oltóanyaga, és már egyetlen dózis is védelmet nyújt.

A Pfizer oltásából két dózis felvétele szükséges ahhoz, hogy a hivatalosan közölt mértékű védelem kialakuljon, a két oltás felvétele közötti időtartam pedig az alkalmazási előírás alapján három hét, vagy maximum 35 nap.

Az első oltás felvételét követő 2 hét eltelte után egyébként már kialakulóban van a védelem, ami az USA-beli járványügyi hatósága szerint körülbelül 80 %-os hatékonysággal képes megvédeni a megbetegedéstől.

Arra vonatkozóan jelenleg nem áll rendelkezésre pontos információ, hogy meddig tart a felvett oltások hatása. Jelenleg 7 hónapnál járunk tapasztalati téren, és eddig hatásosnak mutatkozik a vakcina, de a fejlesztők és szakértők közül többen úgy gondolják, hogy egy-másfél év múlva „emlékeztető" oltásokra lesz szükség.

Azt illetően, hogy ez a 3. oltás mRNS-alapú, vektor-alapú, netán elölt vírusos technológián nyugvó legyen, megoszlanak a vélemények. Azok, akiket a Pfizer vakcinájával oltottak, a mutánsokkal szemben is védettek, a második dózis beadása után az indiai variánssal szemben 88 százalékos hatékonyságúa védelem -írja az egészségkalauz.

Illusztráció Forrás: AFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.