Minden vakcinából szükség lehet harmadik oltásra ebben a szomszédos országban

Forrás: Shutterstock -
Szerbia vakcina oltás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Valószínűleg Szerbiában a beoltott állampolgárok mindegyike kap majd egy harmadik oltást, attól függetlenül, hogy melyik vakcinát vette fel.

Egyelőre nincs biztos információ arról, hogy meddig adnak védettséget a koronavírus ellen az oltások. Ám úgy néz ki, Szerbiában minden beoltott állampolgár kap egy harmadik adagot is. Ezt az epidemiológusok és az immunológusok is szükségesnek látják - írja a Szabad Magyar Szó.

„Mindegy, hogy melyik gyártó védőoltását vettük fel, szükséges lesz egy harmadik, emlékeztető dózisra is"

– mondta el Branislav Tiodorović epidemiológus.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezt a második adagot követően 6, 8 vagy 12 hónapra rá kaphatják meg az emberek.
„Hasonló az eset, mint az influenzával. Az ellen is első körben fel kell venni a védőoltás mindkét adagját, majd évente egy emlékeztető vakcinára van szükség"– mondta a szakértő, aki arról is beszélt, nem szükséges senkinek megnézetnie, mennyi antitest van a szervezetében, a harmadik dózis ettől függetlenül is mindenkinek javasolt.

Arra is figyelmeztetett, hiába lassul le a járvány terjedése, óvatosnak kell lennünk, hiszen ősszel várhatóan megint felerősödik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.