Rusvai Miklós elárulta, mennyit tudnak most a legújabb, a kornavírus legújabb, vietnami mutációjáról.

A virológust a Ripost kereste meg, hogy beszéljen a legújabb mutánsról, amit a brit és az indiai variáns keverékének tartanak.

Rusvai Miklós, virológusfotó: Origo/Talán Csaba


"Az indiai mutánsról most, három hónappal a felfedezése után derült ki, hogy az általa okozott tünetek mennyiben mások, mint a korábbi variánsoknál. A vietnamit körülbelül 10 napja mutatták ki először, még nagyon keveset tudunk róla azon kívül, hogy van egy újabb variáns. Arról, hogy ennek milyen klinikai következményei vannak, tehát eltérőek-e a tünetek, más szervrendszert betegít-e meg, a vakcinázottakban van-e védelem, nem betegszenek-e meg, ezt még nem tudjuk. Egyelőre annyit tudni, hogy ez a mutáns a vírus egy továbbfejlődött változata, még egy újabb ponton tér el, mint az indiai, a tüskefehérje vonatkozásában. Az indiai mutáns körülbelül 40 százalékkal fertőzőbb, mint a brit, és a britre is azt mondták, hogy 70 százalékkal fertőzőbb, mint az eredeti vuhani. Tehát már kétszer olyan fertőző az indiai is, mint az eredeti vuhani változat. Azt, hogy ehhez kell-e hozzáadni néhány százalékot, vagy a vuhanihoz képest mérték-e a fokozott terjedőképességet, azt kérdéses, mert nem tudni, hogy mi a viszonyítási alap. Vietnamban ugyanis eddig csak a vuhani változat volt jelen, lehet, hogy ehhez mérték, mindenesetre az eredetihez képest biztosan fertőzőképesebb"
- mondta a lapnak Rusvai Miklós, aki korábban arról is beszélt, hogy a vietnámi mutáns egy új tünetet is okozhat.