Noha éveken keresztül azt hallottuk, hogy hagyományos fogkefével is ugyanolyan hatékony lehet a fogmosás, mára ez a nézet megdőlt. Az innovatív megoldások egyre hatékonyabbá tették az elektromos fogkeféket, így ma már nem kérdés, melyiket érdemes választani.

Forrás: pexels

Persze fontos tudni, hogy az elektromos fogkefe sem varázseszköz; esetében is figyelni kell a fogmosás gyakoriságára, a kellő alaposságra, illetve a nehezen elérhető zugok megfelelő tisztítására. Összességében viszont elmondható, hogy elektromos fogkefével könnyebb a fogápolás még abban az esetben is, ha hajlamosak vagyunk azt felületesen végezni. De vajon milyen készüléket érdemes választanunk?

Napjainkban kétféle technológia vált uralkodóvá; ezek a forgófejes és az úgynevezett szónikus fogkefék. Más működési, illetve erőátviteli technológiával gyakorlatilag nem is találkozunk. A forgófejes kefék esetében a sörték egy gömbszerű fejen helyezkednek el, amely működés közben forgó és oszcilláló mozgást is végez. Mivel maga a forgófej kifejezetten kicsi, így az ilyen kefe kiválóan alkalmas a nehezen elérhető közök tisztítására is. Az ilyen fogkefékkel akkor is kellően alapos lehet a tisztítás, ha kevesebb figyelmet fordítunk a nyél megfelelő tartására.

A másik típus az úgynevezett szónikus fogkefe, amely esetében a tisztítóhatást rendkívüli gyorsaságú oldalmozgás biztosítja. Rénézésre az ilyen kefefejek leginkább egy hagyományos fogkeféhez hasonlíthatók, az alapos tisztítóhatás érdekében nagyobb figyelmet kell fordítani a megfelelő nyéltartásra.

Míg a forgófejes fogkefék piacát elsősorban az Oral-B uralja, addig a szónikus készülékek esetében a Philips termékei váltak sikeressé és keresetté. Természetesen egyéb gyártók termékeivel találkozhatunk a kereskedelmi kínálatban, de jellemzően kisebb termékszámmal képviseltetik magukat a piacon.

Ha a számunkra tökéletes elektromos fogkefét keressük, további tulajdonságoknak is figyelmet kell szentelnünk. Érdemes olyan készülék mellett dönteni, ami kétperces stopperrel rendelkezik. Ez tulajdonképpen egy egyszerű időzítő, ami félpercenként rezgéssel vagy hangjelzéssel tudatja velünk, hogy ideje másik körnegyedre váltani. A segítségével elkerülhetjük az aránytalanságot a fogmosás során. Rendkívül hasznos tartozék a nyomásérzékelő is, ami túl erős rányomás esetén állítja le a motor működését. A jobb felszereltséggel rendelkező készülékek többféle mosási programot kínálnak, amelyek még inkább segíthetik az alapos fogmosást.

Ne feledkezzünk meg a közönséges szempontokról sem! Nagyon fontos, hogy a nyél megfelelő bordázattal, illetve gumis elemekkel rendelkezzen, máskülönben a nedvesség és a fogkrém csúszóssá teheti. A neves gyártók készülékei esetében nem kell attól tartani, hogy ezzel gondunk lesz. Érdemes szót ejteni az akkumulátor üzemidejéről is, ami többnyire marketinghúzásként említhető. Egy átlagos fogkefe napi két alkalommal használva kétperces fogmosást feltételezve 6-8 napig használható, ám az utolsó napokban jelentősen csökken a mozgás intenzitása. Éppen ezért két-háromnaponta érdemes töltenünk az akkumulátort. Ha mindig maximális működési sebességet szeretnénk, a töltőn kell tartanunk a készüléket. Némi odafigyeléssel könnyedén megtalálhatjuk azt az elektromos fogkefét, ami a leginkább megfelel az igényeinknek.