„Hónapok óta kisbabát szeretnénk, de nem jön össze” – Ez állhat a háttérben

Forrás: Shutterstock -
terhesség sikertelenség babavárás egészség premens2021 várandósság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem szabad elkeseredni, ha a fogantatás hosszabb időt vesz igénybe. Ha kisbabát szeretnénk, nagyon fontos, hogy vizsgáltassuk ki magunkat, mert előfordulhat, hogy a sikertelenség mögött hormonális okok állnak, de az is lehet, hogy túl sok a stressz az életünkben.

Hadd mutassam be nektek Katát, aki hosszú hónapok óta kisbabát szeretne, mégsem tud teherbe esni. Ezúttal ő osztja meg a tapasztalatait, hogy más is tanuljon az esetéből.

„29 éves vagyok. Kilenc éve vagyok együtt Zolival, és már két éve házasok vagyunk. Most, hogy végre saját lakásba költöztünk, eldöntöttük, hogy nem várunk tovább, és belevágunk a babaprojektbe. A fogamzásgátlót már legalább fél éve nem szedem, így mindketten azt gondoltuk, hogy ha védekezés nélkül szeretkezünk, szinte azonnal teherbe fogok esni. Mondták a barátnőim, hogy legyek türelmes, mert nem biztos, hogy az első együttlét után teherbe esek, de amikor hat hónap után sem lettem terhes, és ráadásul a menstruációm is összevissza kezdett megjönni, nagyon elkeseredtem"

- kezdi Kata.

„Elkezdtem méhpempőt szedni, egészségesen étkeztem, sok vizet ittam és igyekeztem heti kétszer sportolni, hátha az majd segít, de csak egyre jobban elkeseredtem, mert a teszt továbbra is negatív eredményt mutatott. Az sem segített, hogy a közösségi oldalakon szinte csak kisbabás fotók jöttek szembe velem, és azt éreztem, rajtam kívül mindenki képes arra, hogy teherbe essen. Nagyon nehéz időszak volt.

Nem szabad elkeseredni, ha a fogantatás hosszabb időt vesz igénybe Forrás: Shutterstock

Nyolc hónap után mentem el nőgyógyászhoz, hogy megtudjam, van-e bármi, ami akadályozza a teherbeesést. A leleteimből kiderült, van-e vitamin, nyomelem, vagy ásványianyag-hiányom, illetve az is, hogy milyen állapotban van a szervezetem, és milyen a hormonszintem.

Ma már azt is tudom, hogy ha nincs is szervi elváltozás, betegség a háttérben, akkor is sok minden nehezítheti a fogantatást."

Hormonális probléma is állhat a rendszertelen ciklus hátterében

A rendszertelen ciklus miatt nem tudjuk kiszámolni, mikorra esnek a termékeny napok. Ez megnehezíti a teherbeesést, hiszen igaz ugyan, hogy a hímivarsejtek a méhben megtapadva napokig életképesek, ugyanakkor az érett petesejt csupán egy napig tud megtermékenyülni. A cikluszavar hátterében sok esetben a magas prolaktinszint áll.

„A vérvétel-eredményeimből kiderült, hogy a prolaktinszintem az egekben van, a nőgyógyász pedig rögtön mondta, hogy amíg ez nincs rendben, nem fog összejönni a baba. Egy hasonló problémával küszködő barátnőm tanácsára egy barátcserje-tartalmú, hormonmentes gyógyszert kezdtem el szedni, és már a harmadik hónapra a határértéken belül voltam, a ciklusom pedig ismét szabályossá vált"

- mesélte Kata. A prolaktin hormon szintje a helytelen életmódtól, a túlzásba vitt sportolástól, a fehérjében gazdag táplálkozástól és a tartós stressztől is megemelkedhet.

A barátcserje virága Forrás: Shutterstock

Életmódbeli eltérések szintén felboríthatják az érzékeny női ciklust

Kata azt is megtudta időközben, hogy a hormonális változásokon túl az életmódunk ugyancsak nehezíheti a fogantatást. Ilyen lehet a túlzásba vitt diéta, az étkezési zavarok, az extrém, megerőltető sport és a tartós stressz.

„Utólag nagyon bánom, hogy nem mentem el előbb orvoshoz, hiszen egy egyszerű hormonvizsgálat már hónapokkal korábban megmutatta volna, hogy a magas prolaktin szintem miatt nem tudok teherbe esni. Megóvtam volna magamat egy csomó stressztől, szomorúságtól és attól a csalódottságtól, amit éreztem. Mindenkinek, aki babát szeretne, azt javaslom, hogy menjen el orvoshoz"

- tanácsolta Kata, aki a barátcserje-tartalmú tabletta szedése mellett ügyelt arra is, hogy egészségesen étkezzen és rendszeresen sportoljon. Ma már boldogan készülnek férjével az első kisbabájuk érkezésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.