A szélsőséges időjárási ingadozások nemcsak a felső légúti megbetegedéseknek kedveznek, de további komoly egészségproblémák is kialakulhatnak ilyen körülmények mellett.

Dr. Pintér Ferenc meteogyógyász, a Meteo Klinika igazgatója elmondta, hogy a hirtelen lehűlés igencsak megterheli a szervezetünket, melynek időre van szüksége az alkalmazkodáshoz.

A vasárnaptól kezdődő, hirtelen jött hideg szerdáig tart ki, tehát nem tartós. Ennek ellenére drasztikus a hatása. A hideg miatt ugyanis megnő a szervezet keringési rendszerének terhelése, így az infarktusok és sztrókok számának jelentős növekedésére kell felkészülni, de emelkedik a koraszülések száma is, hiszen a hideg a görcsös folyamatokat is erősíti – fejtette ki a szakember, továbbá arra figyelmeztetett mindenkit, hogy az erősen változó terhelés mindenkinél egyéni adottságok szerint okozhat tüneteket.

Forrás: Shutterstock/Iryna Inshyna

Ilyenkor tipikus a fejfájás, de megjelennek az ízületi problémák és a vérnyomás is ingadozhat. Az elkövetkezendő napokban tehát nagyon oda kell figyelnünk egymásra, főként az idősekre, de akár az utcán is szemtanúi lehetünk egy-egy infarktusos rosszullétnek – írja a Ripost.