A kényelmes, luxi szoptatásra külön iparág épült. Hiába, a bababiznisz talán még az okostelefonos kütyümániát is lepipálja. Lehet, hogy a gyerekholmikat gyártó multik hiperszuper, anyákra kifejlesztett műholdakkal, radarokkal figyelnek minket, és így pontosan tudják, hogy állunk mi nők magunkkal és egymással. Mert ami állítólag hasznos, azt ugye nem árt megvenni. Ha a szomszéd kismama is megvette, akkor meg pláne. Az anyaversenyre bizton számíthatnak a kereskedők. 

Forrás: Thinkstock

Néha hökkenve nézem azokat a több százezer forintos, űrhajószerű babakocsikat, amelyekbe kizárólag tojásfejű, légyszemű kicsi földönkívülieket lenne szabad csak ültetni. Aztán itt vannak a szintén méregdrága, több nyelven éneklő, hintáztató pihenőszékek és a popsitörlő-melegítő. Jól olvasták, popsikendő-melegítő, hogy a kisded meleg, puhuli fenekét a pelenkázásnál még véletlenül se zavarja a hideg, nyirkos törlő. Az eszem megáll! Persze azért vannak tényleg hasznos találmányok is. A szoptatós melltartó és az abba való betétek, és főleg a fejőszerkezetek. Ez utóbbi elengedhetetlen, hiszen pokoli fájdalmaktól menthet meg. A szoptatós párna és fotel létjogosultságát viszont vitatom.  Az utóbbi nagy átverés, pénzkidobás. Persze ha a kedves papa aztán abból tudja nézni a BL-döntőt, akkor multifunkcionális. És a szoptatós kendők divatját is kissé eltúlzottnak tartom. De virágozzon minden virág. Egyébként egy méretes kendő is beválhat.

Hogy is van az a rettenetes, minden nő számára megalázó, bornírt reklám? "Most, hogy elmentek a férfiak, beszéljünk a hüvelygombáról.” Vagy valami ilyesmi. Mindezt persze főműsoridőben mosolyogta az arcunkba a csillámlófogú reklámszínésznő. Le bírtam volna köpni a tévét. De most, hogy tényleg elmentek a férfiak, beszéljünk a szoptatásról. Persze az apák sincsenek kizárva a témakörből, de azért mégse ők és a szőrös fülű nagypapák cikkem célcsoportjai. Tehát jöjjön a szoptatás. Ez ügyben van egy sajnálatos, de nagyon is érthető megállapításom. Rettenetesen túlparázzuk.

Forrás: Thinkstock

Az egész ott kezdődik, hogy szülés után félve várjuk, hogy az előtej után mikor jön már az igazi. Ha a szomszéd ágyon fekvő frissen szült kismamának hamarabb jön meg, gyakran kétségbe esünk. Ilyenkor rosszabb esetben elkezdjük bújni a netet, ahol csupa okos ember stresszel minket, hogy ezt egyél, azt meg ne egyél, ilyen meg olyan teát igyál, és még sorolhatnám. Aztán amikor néhány nap múlva megtörténik a tejbelövés, boldogan sóhajt fel a kismama. Már aki boldogan sóhajt fel. Én például mindkét gyerekem esetében 40 fokos lázban a falat kapartam a fájdalomtól, mert a melleim helyén két égő kődarab volt. Nem volt az a borogatás, masszírozás, fejés, ami segített volna. Az első hetek szoptatásait végigbömböltem, legszívesebben elhajítottam volna a kezemből a gyereket. Aztán a fájdalom csillapodott, de a lakásunk ajtajára mindvégig ki lehetett volna írni, hogy: "Tejivó, belépés csak nagyétkűeknek”. Végül is elégedett voltam, mert például a fiam 22 hónapig szopott. És amikor táplálkozás közben halkan sutyorogtam hozzá, mesélgettem neki, ő pedig átható, bölcs tekintettel nézett az arcomba, az volt a kapcsolatunkat örökre meghatározó idill.

De saját kis sztorimtól elszakadva folytatom a LifeNetwork csatornán futó Jön a baba dokusorozatom forgatása közben szerzett tapasztalataimat. Szóval beindult a tej, minden rendben, a gyerek is rendben szopik, juhéjj! Ezt a projektet ki lehet pipálni. De sok esetben azt láttam, hogy bár volt elég tej, a babának mégsem sikerült a dolog. Volt olyan anya, aki a szoptatási tanácsadó apró rendelőjében csillapíthatatlan könnyzáporban, műanyag babán próbálta gyakorolni, hogyan kell a baba szája és a mellbimbó között vákuumot képezni. Sírva szabadkozott, hogy az első gyerekénél ment, nem érti, most miért nem. Mások mellbimbó-kiemelővel kísérleteztek, többen pedig babaetető pohár, vagy speciális cumi segítségével próbálkoztak a lefejt tejet belerimánkodni a babájukba. A legkülönösebb, amit láttam, az úgynevezett „szoptanít” nevű szerkezet volt, ami a lefejt tejet egy vékony csövön vezette a bimbóig. A baba tulajdonképpen szopott, de a tejet a bimbónál a szájába vezetett csövön keresztül kapta. Na, most van az a pillanat, amikor a maradék férfiolvasóm is elkattintott. Nem baj, a női mell maradjon csak meg nekik olyannak, amilyennek egyébként szeretik.

Forrás: Thinkstock

További kitartó női olvasóimnak mondom, a babáikat előbb felsorolt módokon tápláló anyák szinte kivétel nélkül kétségbe voltak esve. Ez persze nagyon érthető. Magukban keresték a hibát, úgy érezték bénák, lúzerek. Nem azok! Nem minden jöhet össze. Ha a testi kontaktus megvan, nem nevel baltás gyilkost az, aki nem tud mellből táplálni.

És nem feltétlenül kell hallgatni a tudálékos tanácsadókra sem. "Csak 3-4 óránként szoptass! Nehogy felvedd, és mellre rakd, ha sír! Elkényezteted, a rabszolgája leszel!” Csak halkan kérdezem, miért is nem lehet egy csecsemőt elkényeztetni? Nem a századik Transformersét veszi meg neki a hülye anya, csak mellre rakja, ami nem kizárólag etetést, hanem érzelmi feltöltést is jelent. Megnyugvást, szeretetet. A gyerek nem liba, amit meghatározott időközönként tömni kell, aztán nyugiban elvan, kakál, és szépen hízik. Ő a mi babánk, akinek semmire sincs nagyobb szüksége, mint az anyai és persze az apai test melegére. Szóval én a magam részéről, ahogy szaknyelven mondják „az igény szerinti” szoptatás híve vagyok. Még akkor is, ha nincs elég tej.

Ez a második problémakör, amikor nem elég az anyatej. Ilyen „esetekre” is láttam több példát. A nő gyakran önmardosó váddal kesereg. Nem vagyok a tápszergyártó multik lobbistája. Nyilván az anyatej az igazi, de ha nincs elég, miért kéne szégyenkezni a hozzátáplálás miatt. Ha hamar elapad az anyatej, akkor sem kell a Dunának menni. Az előbbi baltás gyilkosos példámra utalnék. Nem lesz lelkileg sérült a gyerek, ha a mamájának nincs teje. A sokat emlegetett testi kontaktus, babusgatás, mondókázás, vagyis az odafigyelés a lényeg.

Fotó: Polyák Attila - Origo

És mivel ez most nagyon felkapott téma, amivel indulatokat is bírok kiváltani, elmondom személyes és semmiképp sem mértékadó véleményemet a nyilvános helyeken való szoptatásról. Semmi bajom vele! Ne legyünk már undormányosan álszentek. Például ilyenkor nyáron a haspólók, cicikidobós melltyűk, szeméremajkakba vágó sortok idején pont egy diszkréten meghúzódó szoptatós anya bántaná szemérmünket? Na jó, azt én sem kultiválom, amikor valaki a játszótér közepén kicsapja a mellét, és szent anyaként szoptat, de ha egy nőnek vannak nagyobb gyerekei, akik mellett nem tud a legkisebbel elvonulni, miért ne tehetné? Én egyébként sosem szoptattam nyilvánosan. Próbáltam úgy időzíteni, hogy ez ne történjen meg, vagy ha mégis, akkor parkolóban, kocsiban. Nem az erkölcsösség miatt, hanem azért, mert úgy éreztem a legintimebb pillanatban, amikor a gyerekem csak rám, és én csak a gyerekemre koncentrálok, nem jó a zaj, a ramazúri. De hangsúlyozom, ez több kiskorú gyerek programoztatása esetén nehezen kivitelezhető.

És ekkor jön a képbe a divatos szoptatókendő, ami mások erkölcseit megvédi a látványától. A szoptatós fotelt, popsitörlő-melegítőt, drága gyerekhimbáló szerkezeteket pedig - hogy visszakanyarodjak eszmefuttatásom elejére - szerintem kerüljék. Fölösleges pénzkidobás.