Februárban a Valentin-nap és a Házasság Hete rendezvénysorozat a szerelmesek és a házasulandók felé irányítja a figyelmet. Az aktuális tendenciák viszont azt mutatják, hogy a házasság hivatalos formája helyett egyre többen választják az együtt- vagy a különélést. Vajon miért vonzóbb a vadházasság vagy a szinglilét, mint a menyegző?

A házasság intézménye mára igencsak kiment a divatból. A fogyasztói társadalom azt az üzenetet sulykolja belénk, hogy ha valami rossz, ne fáradjunk a megjavításával, inkább dobjuk el, és válasszunk újat – legyen szó kávéfőzőről, csizmáról vagy éppen emberi kötelékekről. Ez a felfogás finoman fogalmazva sem kedvez a hosszú távú, tartós kapcsolatoknak. Ez viszont csak a jéghegy csúcsa. Számos tényező befolyásolja azt, hogy ki dönt a házasság mellett, és ki az, akinek ez az élmény kimarad az életéből.

Mielőtt belemerülnénk a mélyebb okok elemzésébe, különbséget kell tennünk azok között, akik mindennél jobban vágynak a fehérruhás ceremóniára, de valamilyen körülmény miatt erre mégsem kerül sor, valamint azok között, akik saját elhatározásuk miatt nem állnak az oltár elé. A házasságpártiaknak komoly akadályt jelenthet, ha nem találják meg az igazit, nincs idejük ismerkedni, vagy nincs szerencséjük a párválasztással. A házasságellenesek táborában pedig sokakat a véglegesnek szánt és nehezen megmásítható döntés felelőssége tántorít el a frigyre lépéstől. Mert bár az ember társas lény, és alapvetően biztonságra, kiszámíthatóságra törekszik, sokan félnek a házassággal együtt járó elköteleződéstől.

Bár az ember társas lény, sokan félnek a házassággal együtt járó elköteleződéstőlForrás: Shutterstock

Az sem elhanyagolható szempont, hogy nemcsak a házasságok száma csökken. Ezzel egyidejűleg egyre többen adják be a válókeresetet. Ha már a válásokról beszélünk, meg kell említenünk, hogy azok a fiatalok nehezebben köteleződnek el, akiknek a saját szülei is elváltak. Ebben az esetben ugyanis a családi beidegződések, minták kimondatlanul is azt sugallják: a házasság nem lehet sikeres, nem lehet boldog. Egy válás leginkább a gyerekeket viseli meg, és olyan traumát okozhat, amely kihat a későbbi párválasztásra, és arra is, ahogyan az elköteleződéshez hozzáállunk. Ráadásul a válás jelentős anyagi terhet ró a felekre, az érzelmi teherről és a jogi huzavonáról nem is beszélve!

Egyesek a házasságot a saját, személyes szabadságuk és függetlenségük elvesztésével teszik egyenlővé és úgy gondolják, nem szeretnék feladni jelenlegi, szabados életstílusukat. Mások anyagi függetlenségüket féltik, és szeretnék elkerülni, hogy néhány év elteltével vagyonuk (egykori) házastársuk bankszámláján landoljon. Az anyagi bizonytalanságoknak azonban könnyen elejét vehetjük egy házassági szerződéssel, amelyben pontról pontra rögzítjük, ki mit hoz a házasságba.

Egyesek a házasságot függetlenségük elvesztésével teszik egyenlővé, nem szeretnék feladni szabados életstílusukatForrás: Shutterstock

A házasulási kedv csökkenésében az is közrejátszik, hogy megváltozott a világ, amelyben élünk. Míg néhány évtizeddel korábban a fiatalok a húszas éveik elején érezték magukat késznek a házasságkötésre és a családalapításra, ma ez a korosztály kevésbé tervez öt-tíz évnél előbbre. A tiniéveket követően sokan inkább a felsőfokú tanulmányokat vagy a munka világát választják, mint a házasságot. Úgy tűnik, mintha az utóbbi évtizedekben egy kicsit minden későbbre tolódott volna: a tanulmányok befejezése, a párválasztás, a gyermekvállalás és maga a házasságkötés is. Egyvalami azonban meghatározó szerepet tölt be a fiatal felnőttkorban, ez pedig a karrierépítés. A frissen végzett munkaerő – legyen szó nőkről vagy férfiakról – rendszerint prioritást ad a szakmai élete egyengetésének, miközben háttérbe szorítja a magánéleti, párkapcsolati előrejutást, kiteljesedést.

A XXI. században mindent visz az önmegvalósító életforma, amelybe egész egyszerűen nem fér bele a másokról való gondoskodás, az odafigyelés, az alkalmazkodás. Felmerül a kérdés, hogy milyen irányba halad a világ, ha sokan csak és kizárólag saját magukkal, a saját érdekeikkel vannak elfoglalva. Attól tartok, nagyon szomorú hely lesz a föld, amikor az empátia és a tolerancia kikopik a mindennapokból.

Az ember időskorára kiszolgáltatottá válik, ilyenkor hatalmas támaszt jelenthet egy társForrás: Shutterstock

Természetesen nincs annál kényelmesebb, amikor az ember a maga ura: oda megy, ahová akar, azzal találkozik, akivel akar, magyarán szólva azt csinál, amit akar. Ez a hedonista életmód azonban csak ideig-óráig tartható fenn, majd lassan veszít a fényéből, végül az embernek szembesülnie kell vele, hogy időskorára mennyire kiszolgáltatottá és gyengévé válik. Ilyenkor (is) hatalmas támaszt jelenthet egy társ, aki magától értetődően segít rajtunk, amikor a legalapvetőbb szükségleteink kielégítése sem megy egyedül, vagyis amikor a kanalat sem tudjuk a szánkhoz emelni vagy a mellékhelyiségbe sem tudunk egyedül kibotorkálni. És ugyanez fordítva is igaz. Ha valakit igazán szeretünk, a gondoskodásnak mindkét fél részéről magától értetődőnek kell lennie.

Egy párkapcsolat vagy a személyes boldogság persze nem egy gyűrűtől és egy darab papírtól függ. Mielőtt azonban egyik vagy másik megoldás mellett letennénk a voksunkat, érdemes a hosszú távú hatásokat is szem előtt tartanunk. A pillanatnyi kényelmünket és fiatalságunkat vessük össze egy magányos és – esetleg – beteg időskorral! Ekkor vajon melyik – fiatalon meghozott – döntésünknek örülnénk jobban?