Időnként ugyan vissza-visszatér a hűvösebb idő, de a tavasz végérvényesen beköszöntött. A meleg hatású otthontól azonban nem kell tartanod a 15–20 fokos időben sem, hiszen ez a jelző nem a hőmérsékletet, hanem az otthonosság faktorát jelöli. Nézzük hát, hogy mivel érheted el a béke és a megnyugvás szigetét.
Az anyagokon sok minden múlik
Míg a bőr vagy épp a selyem köztudottan hideg és rideg érzetet kelthet, úgy például a bársony, a dublé és gyapjúszövet a melegséget hozzák el az otthonodba. Válassz a kanapéra sok puha díszpárnát, puha foteleket, hosszú szálú, dús szőnyeget. Ám ezek még messze sem elegendők, ha a színek nem megfelelőek.

Játssz a színekkel
Ebben az esetben a meleg színeket érdemes előtérbe helyezni – mint az arany, rumos vajszín, barna, vörös, korall, napsárga, magenta –, ami nem jelenti azt, hogy a hidegek nem jelenhetnek meg. A különböző textíliák mellett a fal színe sem elhanyagolható. Érdemes azonban vigyázni, mert könnyen, már-már zavaróan intenzív színhatást érhetsz el. Ennek elkerülése érdekében használj több mély meleg színt, kiegészítve világosakkal. Egy meleg otthonnak is „jól áll” pár hideg kiegészítő, sőt, az ilyen fajta dizájntervezéssel még inkább kiemelheted a domináns színek melegségét.
Az otthonosság érzetéért biztosíts egyfajta keretet az adott helyiségnek, amelyben hatalmas szerep jut a padlónak.

Meleg padlóburkolat
A fa és a fahatású padló a legmegfelelőbb egy melegséget sugárzó otthon alapjának. Válassz a retró parketta, a rusztikus hajópadló vagy a modern laminált padló közül, de akár a parafát is kipróbálhatod. Az imént felsorolt típusok mind szuper megoldásként állnak előtted, de van egy, amely a leggyorsabb, legegyszerűbb és egyben a legköltséghatékonyabb verziót képviseli: a laminált padló. Nem kell hozzá feltétlen szakembert hívnod, hiszen akár te magad is lerakhatod, időt és pénzt megtakarítva. Remekül hangzik, ugye? A színben és erezetben hozzá illő szegélyléccel könnyedén újjávarázsolhatod a szobádat, amelyhez elég csak kifestened és máris megteremtetted a kellő melegséget nyújtó alapot.
A laminált padlók terén azonban érdemes vigyáznod, hiszen bár számtalan színben kaphatók, nem mind meleg árnyalat.

Ami természetes, az egyben otthonos is
Organikus szőnyegek, terméskő falrészek, rattan kiegészítők, fonott kaspók és látható fagerendák. Ezek mind visszavezetnek a természethez, amit érdemes a bútorokban is megjelenítened.
Tedd fel a koronát a fényekkel
Az otthonossághoz az elszórt – lehetőleg a szoba négy sarkában elhelyezett – fényforrások, a sárgás égők, a papír és szövet lámpabúrák is hozzátartoznak. Természetesen a legjobb, ha beszerzel egy elektromos kandallót, de ennek hiányában, az imént felsorolt módon szintén meg tudod teremteni a fények sugározta melegséget.
A cikket támogatta a Bauhaus Szakáruházak.