Zsidró Tamás és Várkonyi Andrea kapcsolata mindössze néhány hónapig tartott, most kiderült, miért lett vége a románcnak.

Zsidró Tamás és Várkonyi Andrea az év elején vállalták fel a kapcsolatukat, habár csak rövid ideje randizgattak. A szerelmük azonban nem állta ki az idő próbáját. A páros szakított, amit Várkonyi Andrea meg is erősített.

Való igaz, már nem vagyunk együtt, sőt nem is beszélünk, nem tartjuk a kapcsolatot. Jól vagyok, nem viselt meg a szakítás" - mondta a Blikknek a műsorvezető. Egy ismerőse pedig elárulta, miért lett vége a kapcsolatnak.

Zsidró Tamás és Várkonyi AndreaForrás: Life TV

"Andi mondta ki, hogy legyen vége. Igazából már az is túl korai volt, amikor vállalták a kapcsolatot, hiszen még csak pár hete ismerkedtek komolyabban. Az pedig biztosan nem tesz jót egyik kapcsolatnak sem, ha nincs bizalom vagy az egyik fél féltékeny, Tomi pedig sokszor volt az. Ráadásul nem is illettek össze, más típusú emberek. Tomi szétszórt, gyakran elkésik mindenhonnan, míg Andi ennek a totális ellentéte. Megpróbálták együtt, de nem ment. Andi nem akarta húzni az időt, ő céltudatos, míg Tamás eleinte szerette volna helyrehozni a dolgokat, ám végül elfogadta a döntést" - mondta az illető, aki azt is hozzátette, a karantén miatt külön töltött idő sem segítette a problémáik megoldását.