4 elképesztő tény, amit eddig nem tudtál a varázslatos Judy Garlandról

Judy Garland színésznő tény Óz, a csodák csodája elképesztő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alkohol, gyógyszerek és válások sorozata. Túl a csillogáson és a reflektorfényen Judy Garland élete koránt sem volt olyan mesébe illő, mint hinnénk .Többször kísérelt meg öngyilkosságot és a hűen áhított Oscar-díjat sem sikerült soha megszereznie. Mindenki Dorothy Gale-je ma lenne 98 éves, ennek apropóján gyűjtöttünk össze róla néhány érdekes tényt.

1. Furcsa félelmei és szokásai voltak

Gyűlölte a mennydörgést, félt a repüléstől és rendkívül babonás volt. Ezek még nem is tűnnek szokatlan dolgoknak, hiszen mindenkinek vannak furcsa szokásai, berögződései, az övé, azonban ennél is meglepőbb. Úgy vélte, gyorsabban tanul, ha a bal lábán lévő cipő sosem látszik a képeken. Ezért általában olyan fotók készültek róla, ahol csak a jobb lába látszik. Anyaként, pedig állandóan megkérdőjelezte magát és rettegett gyerekei elvesztésétől. Éppen második férjével volt válófélben, amikor Garland attól tartott a gyermekek felügyeleti jogát nem ő kapná, ezért szó nélkül ott hagyta az Egyesül Államokat és Londonban telepedett le a gyerkőcökkel egy kis ideig.

Judy Garland Forrás: AFP


2. Nem akart színésznő lenni

Vajon hány millió kislány álmodik arról, hogy híres hollywood-i színésznő legyen? Judy Garland, azonban sosem akart főállású filmsztár lenni. Egészen kiskora óta szerepelt és már gyerekként is szigorú szabályok szerint élt. Megmondták neki, hogy mit ehet és mit nem, mit csinálhat és, hogy kivel barátkozhat. A stúdiókban állandóan piszkálták a súlya miatt, ezért a későbbiekben étkezési problémák alakultak ki nála.. Ennek okán, pedig hatalmas álma volt, hogy egy nap ott hagyja a csillogást és nővér váljon belőle.


3. A homoszexuálisok oltalmazója volt

Egyfajta szimbólum a melegeknél. "A homoszexuálisok Elvise"- mondogatta magáról viccelődve. Judy Garland már hatvan-hetven évvel ezelőtt is kiállt a meleg jogokért. Egyszer megkérdezték tőle, hogy mit gondol a meleg rajongóiról, amire azt a választ adta:


4. Dorothy Gale eredetileg szőke lett volna
Minden forgatókönyv író fejében kialakul egy kép, egy gondolat miképp festene történetének főhőse. A kíváncsi természetű kansasi farmerlány szőkének lett megálmodva. Garland természetes barnás haját pedig egy szöszke parókával takarták volna el. A szerephez készült műhaj el is készült, ám a próbafelvételeken a színésznő szörnyen festett. Ekképpen döntöttek úgy a rendezők, hogy Dorothy legyen inkább az előzetes tervek ellenére barna hajú.

Dorothy eredetileg szőke lett volna az Óz, a csodák csodája című filmben Forrás: AFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.