Hasznos tanácsok másnaposság ellen

Forrás: Shutterstock -
másnaposság Macskajaj tippek trükkök egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A vacsorához elkortyolt pohár bor vagy egy hideg sör a nyári estéken a legtöbb ember számára nem jelent problémát, ám az átmulatott éjszakák és a mértéktelenül fogyasztott alkohol bizony megbosszulja magát. Nem csupán a másnapi, kellemetlen macskajajjal érdemes ilyenkor számolni, de jó szem előtt tartani, hogy a rendszeres italozás az egészségnek sem tesz jót.

Egy kis biológia

Az alkoholfogyasztás nem ördögtől való dolog. A vörösbor például sok flavonoidot tartalmaz, amely antioxidáns hatású, így véd a szabad gyökök okozta károsodásokkal szemben, a sör pedig kiváló szilíciumforrás, ennek köszönhetően pedig kifejezetten erősíti a csontokat és lassítja a csontritkulást. A mérsékelt, azaz maximum napi 20 g alkoholt tartalmazó italok elkortyolása (nem égetett szesz!) tehát még jótékonyan is hathat az egészségre. Ezzel szemben a túlzott alkoholfogyasztás sok negatívummal jár, többek között – de nem kizárólagosan – másnapossággal.

Az alkohol gyorsan felszívódik a bélből és a véráram segítségével hamar eljut a szervezet szöveteihez. A máj végzi a lebontását, amelynek sebessége függ az életkortól, az általános egészségi állapottól, a testsúlytól és a nemtől is.

A nők eleve hátrányból indulnak, ha az alkohol káros hatásait nézzük,

mivel egyrészt a testsúlyuk is kisebb, másrészt pedig az alkohol lebontásáért felelős enzimek is kevésbé aktívak náluk.

Az átmulatott éjszakák és a mértéktelenül fogyasztott alkohol bizony megbosszulja magát Forrás: Shutterstock


Mit lehet tenni a másnaposság ellen

A megelőzés sokat számít, s itt nem feltétlenül arra kell gondolni, hogy ne igyon senki egy születésnap alkalmából, inkább arra, hogyan igyon okosan:

  • az alkohol hatását késlelteti, illetve mérsékli, ha buli előtt tésztát, rizst, burgonyát vagy más magas szénhidrát tartalmú ételt fogyasztunk
  • váltogassuk az italokat, azaz minden pohár alkohol után igyunk egy pohár vizet
  • inkább szénsav nélküli italokat fogyasszunk, mivel a szénsav miatt gyorsabban felszívódik a vérbe az alkohol
  • soha ne igyunk üres gyomorra

Ha mégsem sikerült mértéket tartani és sok lett a jóból, akkor sem kell a következő napot ágyban töltenünk a másnaposság miatt, mert a következő tippekkel enyhíthetjük a macskajajt:

  • amikor hazaértünk a buliból igyunk egy-két pohár vizet és reggel is ezzel indítsuk a napot, ugyanis a másnaposság főbb tüneteit – például a fejfájást – a kiszáradás okozza
  • ihatunk kókuszvizet is, ez ugyanis nem csak hidratál, de segít visszapótolni az alkoholfogyasztás következtében elveszített vitaminokat és ásványi anyagokat
  • az émelygés mérséklésére együnk natúr joghurtot, teljes kiőrlésű gabonapelyhet, pirítóst vagy müzlit, ezek ugyanis nyugtatják a gyomrot, ráadásul tele vannak B-vitaminnal, így segítik a regenerálódást
  • szintén segít a hányinger leküzdésében a kovászos uborka leve, mivel a benne található só és cukor helyreállítja az elektrolitháztartást
Az émelygés mérséklésére együnk natúr joghurtot, teljes kiőrlésű gabonapelhellyel vagy müzlivel Forrás: Shutterstock

Az alkoholfogyasztás tehát pozitívan és negatívan egyaránt hathat a szervezetünkre – akárcsak az életben a legtöbb dolog –, ám jobb, ha a nők heti 140 mg, míg a férfiak heti 210 mg alá szorítják az alkohol mennyiségét, hogy elkerüljék a kellemetlen mellékhatásokat vagy a hosszútávú alkoholizálás súlyosabb következményeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.