pirosító magazin arcfestés smink arc tipp make-up
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy kis pirosító vagy bronzosító üdévé és élettelivé varázsolja az arcot. Főleg, ha a megfelelő helyre sikerül felvinni az anyagot. A rosszul felhordott pirosító azonban inkább bohóc jelleget kölcsönöz az arcnak, mintsem frissességet és egészséges megjelenést, így érdemes tisztába lenni vele, hogy mit és hova tegyünk.

A sminkelésnek léteznek írott és íratlan szabályai. Ilyen például, hogy ha a szem hangsúlyos, akkor a száj legyen visszafogottabb és fordítva, hogy a szájceruza ne legyen egészen más árnyalatú, mint a rúzs vagy, hogy a szemöldök túl sötétre festése – bármennyire is divatos most - kifejezetten öregíti az arcot.

A pirosításnak is megvannak a maga szabályai,

amelyeket érdemes betartani, ha rózsás vagy napcsókolta arcot szeretnénk varázsolni magunknak.

A pirosító üdévé és élettelivé varázsolja az arcot Forrás: Shutterstock


A pirosítás általános szabályai

A pirosítót vagy bronzosítót az arcon belül több helyre is felvihetjük attól függően, hogy milyen anyaggal dolgozunk és milyen hatást kívánunk elérni. A legszebb eredményt a por állagú dekorkozmetikumokkal tudjuk elérni, amelyeket érdemes nagyobb fejű púderecsettel vagy ferde ecsettel felhordani.

  • Friss és üde

Keressük meg a mosolydombot. Ez az a pont az arcunkon, ahol a legszebben mutat a pirosító. Nem túl fenn és nem túl lenn. Hogyan találjuk meg? Egyszerűen mosolyogjunk, és ahol az arcunk kis almácskát formál, az lesz a tökéletes hely a pirosításhoz.

  • Divatos

Az arccsontra felvitt pirosító a divatvilág kedvence. Gyakran lehet látni kifutókon vagy fotózásokon, hogy a modellek egyébként is hangsúlyos arccsontjára kerül a pirosító vagy a bronzosító, még inkább karakteressé téve így az arcukat. Ezzel a típusú csontosítássalérdemes csínján bánni, mert a hétköznapokon nem feltétlenül előnyös ez a fajta hangsúlyozás.

Forrás: AFP

  • Bevállalós

Aki bátran használja a dekorkozmetikumokat és nem fél a színektől, az a pirosítóból nyugodtan tehet nem csupán az almácskákra vagy az arccsontra, de egy leheletnyit a szemhéjra és a szemöldökcsontra is. Ez kifejezetten harmonikussá és kissé babajellegűvé varázsolja az arcot, ám nagyon vigyázzunk, hogy ne essünk túlzásba, mert itt is igaz, hogy a kevesebb több!

A pirosítóval és a különféle árnyékolókkal természetesen jól lehet korrigálni az arcformát is, ám ez már haladó szint, így inkább kérjük ki egy profi sminkes véleményét, mielőtt fura helyekre kezdjük el felvinni a festéket.

Ami tilos

  • Sose pirosítsunk az almácskák és az arccsont alatt. Az ilyen festés nem esztétikus, ráadásul öregíti is.
  • A külső szemzughoz közel, a halántékon szintén nem mutat jól a pirosító. Nem szép, nem ízléses, úgyhogy inkább hanyagoljuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.