Amit az autós gyermekülésekről tudni érdemes

Forrás: Shutterstock -
autós utazás baba család utazás magazin autósülés babaülés biztonsági gyemekülés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kényelem szempontjából talán az autós utazás a legpraktikusabb egy kisbabával, kisgyerekkel. Ilyenkor annyi csomagot viszünk, amennyit akarunk, ott álunk meg pihenni, ahol kedvünk tartja és a biztonságos utazás feltételeit is mi magunk teremtjük meg. De pontosan mik is ezek a feltételek.

Az autózás a leghétköznapibb utazási forma, ugyanakkor a legveszélyesebb is, hiszen ezt használják a legtöbben, ráadásul mi hiába tartjuk be a közlekedési szabályokat, ha más sofőrök előszeretettel száguldoznak vagy figyelmen kívül hagyják a KRESZ-t. Ezért is nagyon fontos, hogy mind a saját, mind pedig a kocsiban velünk utazó gyerekek testi épségét a legnagyobb mértékben óvjuk. Ezt felnőttek esetében a biztonsági öv használatával garantálhatjuk, a gyerekeknek azonban speciális kiegészítőkre van szükségük, hiszen egy hirtelen fékezés vagy ütközés esetén a biztonsági öv nem nyújt kellő védelmet a kicsiknek.
Szerencsére a biztonsági gyerekülés használatát ma már a KRESZ is előírja, s ez nem véletlen!

Ha egy 50 km/h sebességgel haladó autó összeütközik egy másik kocsival, akkor a nem biztonsági ülésben utazó gyermek a súlya huszonötszörösének megfelelő erővel csapódik az első ülésbe, netán a szélvédőbe.


Milyen a jó gyerekülés?

A gyerekülésnek mindig a gyermek életkorának, súlyának megfelelőnek kell lennie, tehát ahogy cseperedik a kicsi, úgy változik az is, hogy milyen védelmi rendszert érdemes használnunk az autózás alkalmával.

Kisbabák
Az újszülötteket és kisbabákat mindig a számukra kifejlesztett ülésben utaztassuk. Ezek általában kagyló alakúak, hiszen a csöppségek, még nem tudnak ülni. Sok babakocsit eleve úgy forgalmaznak, hogy tartozik hozzá egy olyan hordozó, amelyet a babakocsi vázára is csatlakoztathatunk, ugyanakkor az autóban gyerekülésként is funkcionál. Ez azért praktikus, mert a kicsit nem kell állandóan pakolászni, csak megfogjuk az ülést – amelynek a kosárhoz hasonló füle van – és berögzítjük a autóba, majd az út végeztével egy mozdulattal áthelyezzük a babakocsi vázára.
Fontos, hogy ezeket a hordozókat mindig a menetiránynak háttal kell rögzíteni az autó hátsó ülésén, mert így biztosítja a legnagyobb védelmet a fej, nyak és hát számára egy esetleges karambol vagy nagyobb fékezés esetén.

Sok babakocsit eleve úgy forgalmaznak, hogy tartozik hozzá egy olyan hordozó, ami az autóban gyerekülésként is funkcionál Forrás: Shutterstock

Kisgyerekek
Amikor a baba már stabilan ül és elérte a 9-10 kg-ot (gyereküléstől függ), érdemes biztonsági gyermekülésre váltani. Egyrészt ekkorra nagyon kényelmetlenné válhat a kicsi számára a hordozó/kagyló, másrészt sokkal éberebbek már ebben a korban és szívesen nézelődnek, ez pedig gyerekülésben jobban megoldható, hiszen a nekik szánt ülések magasabban helyezkednek el és a menetiránynak megfelelően vannak rögzítve. Ezekből léteznek olyan változatok, amelyek dönthetőek, sőt szűkítővel is rendelkeznek, így akár 9 hónapos kortól is használhatóak.

A biztonsági gyerekülés az autóba rögzíthető hagyományos módon, biztonsági övvel, de jóval modernebb az úgynevezett isofix rendszer, amelynél a gyerekülést az autó karosszériájához csatlakoztatjuk, így akadályozva meg, hogy ütközéskor a gyerekülés kicsavarodjon vagy kirepüljön. Itt nincs lehetőség arra, hogy a rossz rögzítés miatt az ülés elmozduljon, így ebből a szempontból az isofix biztonságosabbnak mondható, mint a hagyományos, szíjas rögzítés.

Biztonsági öv szempontból léteznek olyan ülések, ahol az autó biztonsági övével fixáljuk a gyermeket és olyanok is, amelyek saját, általában ötpontos rögzítőrendszerrel rendelkeznek. Kisebb gyerekeknél mindenképpen az utóbbi ajánlatos, mivel a szakértők szerint ez biztosítja a legnagyobb védelmet a gyermeknek, ugyanakkor nagyobbaknál kényelmetlen lehet ez a megoldás, náluk már alkalmazható a gyerekülés/ülésmagasító+sima biztonsági öv kombináció is.

Kisebb gyerekeknél az ötpontos rögzítőrendszerrel ellátott gyerekülés ajánlatos Forrás: Shutterstock

Néhány tipp az autósülés vásárlásához

  • mindig szánjunk elég időt a tájékozódásra mielőtt megvesszük a kiszemelt ülést
  • olyan helyen vásároljunk, ahol az eladó ért a gyerekülésekhez
  • ne féljünk tanácsot kérni az eladótól (már ha ért hozzá)
  • ha lehet, vigyük magunkkal a gyermeket is és ültessük bele a kiválasztott típusba, mert lehet, hogy nekünk tetszeni fog, ő viszont kényelmetlenül érzi majd magát benne, akkor pedig keserves sírásba torkolhat minden utazás
  • inkább ne vegyünk használt autósülést, mert nem tudhatjuk, hogy az ülés ép-e (ránézésre nem állapítható meg), egy korábbi balesetben megsérült darab pedig nem fogja kellően megvédeni a gyermekünket
  • soha ne tegyük a gyerekülést olyan első ülésre, amelynél légzsák is található (anyósülés), mert az ütközésnél felfújódó ballon komoly sérüléseket okozhat a gyermek számára
  • az autósülést mindig megfelelően rögzítsük, máskülönben semmit sem ér

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.