Szilágyi István unokája reméli, hogy nagymamája meg tud bocsátani gyilkos fiának

Forrás: Ripost -
Humenyánszky Jolán Nándi unoka összetartás család Szilágyi István (színész) megbocsátás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szilágyi István unokája, Nándi mindenáron szeretné egybetartani a családját.

Az elhunyt színművész, Szilágyi István halála óta szomorúság és keserűség övezi a családját, amit legjobban unokája, Nándi sajnál a legjobban. A fiatal fiú bízik benne, hogy nagyapja emléke miatt, hamarosan újra egy összetartó család lesz az övüké.

Szilágyi István unokája, Nándi szeretné összetartani a családot Forrás: Tények

"Emlékszem, a nagypapa mindig azt mondta, a család a legfontosabb, és az, hogy minden körülmények között összetartsunk. Tudom, hogy szörnyű dolgok történtek a családunkban, de mindig arra gondolok, amit papa tanított.

Meg kell bocsátani és a családnak össze kell tartani. Én is így teszek, és remélem, hogy a mama sem felejtette el, ki az igazi családja, kik a rokonai, akik önzetlenül szeretik. Tudom, hogy szeret engem, ahogyan apát is, és minden erejével azon lesz, ahogyan mi is és a család régi barátai is, hogy a lehetőségekhez képest segítsük őt. Hamarosan újra hazalátogatunk, remélem, addig minden rendben lesz"

- mondta a Blikknek Nándi.

A gyanú szerint Szilágyi István gyilkosa saját fia, Péter, aki a színművész halála óta letartóztatásban van. Az 50. születésnapját is a rács mögött töltötte, ami nagyon megviselte az özvegy Jolika nénit.

"Nagyon sajnálom Petit, remélem, jól van... Nem beszélhettem még vele, nincs is róla semmilyen hírem. Ahogy tudok, segítek Petinek. Sajnos, nagyon kevés a nyugdíjam, és egy részét el is veszik a hitelek miatt, de ha itt összegyűlik egy kis pénz, abból majd küldök neki csomagot, bár nem tudom, mire lehet szüksége" - árulta el Jolika néni, aki igyekszik fiát támogatni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.