A színésznő bizonyos szempontból nehezen élte meg a karantén időszakot, de két évvel ezelőtti betegsége miatt még ebben is igyekezett meglátni a jót. Számára minden perc ajándék, még a legnehezebb időszakokban is.

Elképesztő erőről tett tanúbizonyságot Pásztor Erzsi, aki két évvel ezelőtt egy borzalmas betegséggel nézett farkasszemet. A színésznő azóta minden percet ajándékként él meg.

Nehezen élte meg a karantén időszakot Pásztor ErzsiForrás: Játékszín

„Két évvel ezelőtt egy borzalmas betegségen estem át, azóta másképp látom a világot. Ott feküdtem félhalottan az ágyban, nem szeretek rá emlékezni, de azóta nekem nem minden nap, hanem minden perc ajándék!" – árulta el a gyémánt diplomás színművész, aki a karantén időszakot is igyekezett a lehető legkönnyedebben átvészelni.

„Közel öt hónap volt számomra ez a leállás, de bizonyos szempontból jól elvoltam. Egy darabig azt játszottam, hogy felöltöztem, mintha indulnék valahova, felsütöttem a hajamat, majd tálcára tettem a pompás reggelimet és úgy fogyasztottam el, mintha csak egy szálloda teraszán lennék. Egy hét után ezt meguntam, így jött az, hogy színházba készülök. Felvettem olyan ruhadarabjaimat, amik talán még sosem voltak rajtam. Persze nem mentem sehova, egy percre se hagytam el az otthonomat, csak a készülődésre koncentráltam, mert nem akartam elhagyni magamat. Aztán elővettem az eddigi darabokat is, megnéztem mire emlékszem még. Egész jól teljesítettem, 84 évesen a nappali közepén, papucsban szavaltam Gertrudis szerepét a Bánk bánból. Így telt az idő" – emlékezett vissza Pásztor Erzsi, akinek azért voltak mélypontjai is ebben az időszakban.

Persze, nálam is voltak hullámvölgyek. Megéltem egy háborút, hasonló volt a félelem most is, csak épp egy láthatatlan „ellenségtől", a vírustól. Aggódtam a gyerekeim, az unokáim miatt, hogy mi lesz velük. Míg én olyan voltam, mint egy ketrecbe zárt oroszlán, igyekeztem másokat felvidítani telefonon. Ha bánatom van csak kisírom magam, aztán megy minden tovább" – mondta végtelen életigenléssel a Sláger Kult műsorvezetőjének, Szani Rolandnak Pásztor Erzsi.