Az Omega menedzsere: „Hetek, hónapok óta tudtuk, hogy nagy a baj”

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd -
gyász Omega Benkő László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Benkő Lászlót ez egész ország gyászolja, a zenészlegenda 77 évesen hunyt el. Trunkos András, az Omega menedzsere lelkiekben már korábban felkészült a legrosszabbra.

Hol rosszabb, hol jobb volt Benkő László állapota az utóbbi időkben, de mindenki reménykedett abban, hogy az Omega billentyűse még színpadra állhat. Éppen ezért most az egész ország megrendülve áll a tragédia előtt.

Trunkos András a zenekar menedzsere mesélt mindarról, ami az elmúlt idszakban történt.
„Már napok, hetek óta tudtuk, hogy nagy a baj. Tudtuk, hogy napjai, legfeljebb egy-két hét van hátra... A zenekar nem tudta, Kóbor János még mondta is, hogy 'Csoda lesz, a Lacinál mindig az van!'. Aztán hajnalban jött az üzenet, hogy Laci meghalt. Az első dolog, ami nehéz, mindenkit felhívni és elmondani a srácoknak. Mindenki elsírta magát, nem tudtak válaszolni. Kóbor csak annyit mondott 'Most mit csináljunk?'. Mondtam, hogy te most csak ülj le, én majd csinálom tovább, amit kell. Ez egy 50-60 éve együtt élő társaság, Kóbor és Benkő alapító tagok. Amikor ilyen történik nyilván az ittmaradottak is elgondolkoznak" – mondta a 95.8 Sláger FM-en Trunkos András, aki a munkába temetkezett a szörnyű hír után.

Már régóta sejtették, hogy nagy a baj Benkő Lászlónál. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Egész nap dolgoztam, életszerűen dolgoztam. Este Kóbortól jöttem át autóval, egy utcában lakunk, amikor a rádióból megszólalt egy Omega nóta. Akkor kezdtem el könnyezni. Nekem is nehéz megélni, hogy van egy Benkő László telefonszámom, de már nincs mögötte ember" – emlékezett meg egykori kollégájáról az Omega menedzsere.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.