A színésznek elege lett a tétlenkedésből, úgy döntött, kezébe veszi a sorsa irányítását, és munkát keres. Szívesen beállna futárnak, áruszállítónak, nem riad vissza a kétkezi munkától.

Gergely Róbert szerint 2020 az eddigi legrosszabb éve, mert nem csinálhatja azt, amit szeret: nem állhat színpadra. Úgy érzi, semmi biztosíték nincs arra, hogy hamarosan javul a helyzet, megunta a várakozást. Úgy döntött, nem ül tétlenül otthon.

Gergely Róbert nem retten vissza a fizikai munkától.Forrás: FEM3 Café

„Mindig is tevékeny ember voltam, nem vártam mástól a megoldást, most sem várom! Ezért most kimondom: Gergely Róbert munkát keres!Ha muszáj, futárszolgálathoz fogok jelentkezni, vagy áruszállítónak, de az is lehet, hogy ételt fogok kiszállítani, a lényeg, hogy legyen bevételem és hasznosnak érezzem magam, mert idegölő ez a semmittevés.Milliomos lettem, de sajnos, csak időmilliomos" – árulta el a Ripostnak.

Emellett azonban szeretne összehozni egy online beszélgetős műsort karácsony környékén.
„Kollégákkal, pályatársakkal fogunk beszélgetni, jókat nevetni és olyan történeteket megosztani, amit a nézők eddig nem tudhattak. Görbe tükröt mutatunk majd magunknak és a világnak" – mondta a színész.