Horváth Boldi: „Nagyon rosszul éltük és éljük meg a jelenlegi a helyzetet”

előadó Kelemen kabátban koronavírus Horváth Boldizsár (énekes)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kelemen Kabátban frontembere, Horváth Boldi nem titkolja, minden erőfeszítésükkel azon dolgoznak, hogy a formáció rendben átvészelje a járványhelyzetet.

A koronavírus-járvány következtében meghozott korlátozások mindenkire, így a zenészekre, előadókra is súlyos hatással vannak. Köztük a Kelemen Kabátban formációra is, amely mindent megtesz azért, hogy a lehető legkevésbé sérüljön a zenekar egysége ebben a viszontagságokkal teli időszakban.

„Nagyon rosszul éltük és éljük meg ezt a helyzetet, de tudjuk, hogy sokan vannak hasonló helyzetben, akik hosszabb vagy rövidebb időre elvesztették a munkájukat. A zenekar most nem sokat jár össze, ha valami feladat van, akkor persze, igen. Kisebb-nagyobb, egy-egy koncertünk volt idén, szeptember-októberre mi magunk jutottunk el oda, hogy a betervezett koncerteket lemondjuk. A lemondásban részünkről egy felelősségvállalás is volt.

Nem jó szívvel mentünk volna el úgy, hogy ott motoszkál, hogy ezzel a vírus terjedését elősegíthetjük.

Persze időközben olyan helyzet állt elő, hogy nem is tarthatnánk meg őket" – mondta az énekes, aki gőzerővel dolgozik a formációval.

„A jövőbe tekintünk és abban reménykedünk, hogy jövő nyáron el tud indulni valamiféle szezon" – tette hozzá Horváth Boldi, aki addig is igyekszik megtartani a formáció lendületét.

„Minden évben van zenekarépítő vacsoránk, bulink. Ez idén elmarad, de gondolkodunk azon, hogy ezt most más formában tesszük meg. Nagyon sokat beszélünk, ha nem is jókedvéből, de mindenki talált magának valamiféle egyéb megélhetést is. A lehetőségekhez képest jól van a zenekar. Az alkotói folyamat alapvetően két emberen áll, a testvéremen és rajtam, amibe egyes folyamatoknál bekapcsolódik a zenekar. A dalszerzés nem szenved csorbát. Öröm az ürömben, hogy a közönségünk az online felületeken ott tud lenni velünk, próbáljuk nem cserben hagyni őket" – mondta a Hazai Sláger műsorvezetőjének, Faragó Jankának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.