Komoly műtéten esett át a Hooligans gitárosa, Tóth Tibi

műtét váll rehabilitáció Tóth Tibi Hooligans
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Hooligans gitárosát, Tóth Tibit régóta kínozták fájdalmakat, amelyeken már az injekciós kezelés sem segített, így nem lehetett tovább várni, meg kellett műteni a vállát. Azonban a műtét közben derült ki, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt gondolták.

A Hooligans gitárosának, Tóth Tibinek elszakadt a szalag a vállában, így meg kellett műteni.

"Régóta fájt már a vállam, de egy ideig sikerült injekciózással enyhíteni. Szerintem 30-nál is több injekciót kaptam. A doki szerint ettől már bármelyik reumás táncra perdülne, nekem azonban már ez sem hatott.

A vizsgálat után tisztán látszott, hogy a vállamban elszakadt egy ínszalag és mihamarabb műteni kell" - mesélte a Ripostnak Tibi.

A Hooligans gitárosa, Tibi most már otthon lábadozik a műtét után Forrás: Kisskrisztiii

Az operáció közben kiderült, hogy sokkal nagy a baj.

"Szerencsém volt, mert a koronavírus második hulláma előtt engem még megoperáltak.

A műtét alatt azonban kiderült, hogy nagyobb a baj, nem csak az ínszalag szakadt el a vállamban, de a bicepszem is leszakadt, ezért végül a rutinműtétből nagy műtét lett"

- mondta a gitáros.

Most már otthon lábadozik Tibi és igyekszik minél többet pihenni és a vállát kímélni, ami így a koronavírus idején nem is olyan nehéz, hiszen nincsenek fellépései a zenekarral.

"Tudtam, hogy mire számítsak, de mégis más, amikor már valami meg történik.

Hat hete leszorított kézzel élek, néha még a számat is nehezen találtam meg a kanállal, de egyre ügyesebb vagyok már bal kézzel is. Eddig lábadoztam, most pedig elkezdődik a gyógytorna, a következő 6 hétben erre erősítünk rá.

Bízom benne, hogy végül minden a régi lesz és jobban fogok gitározni mint ezelőtt" - mondta bizakodva Tibi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.