Ne engedj a kísértésnek! Ezt tedd, hogy elkerüld a karácsonyi plusz kilókat

Forrás: Shutterstock -
karácsony tippek magazin plusz kilók ételek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A karácsonyi ünnepek alatt sokan elengedik magukat és nem figyelnek az étkezésre, minden idejüket a sütés és főzés teszi ki, ami természetesen hatalmas lakomákkal párosul, akár az éjszaka kellős közepén is. Aztán persze mikor próbálnak visszarázódni a szürke hétköznapokba és ráállnak a mérlegre, rácsodálkoznak, hogy jóval többet mutat az a kelleténél. Ha nem akarunk ebbe a hibába esni, érdemes az ünnepek alatt is néhány tippet, tanácsot megfogadni.

A karácsonyi időszakban a legnagyobb szerepet az ételek kapják, amelyeket az ünnepekkor mértéktelenül fogyasztunk, több napon keresztül képesek vagyunk degeszre enni magunkat, tesszük ezt úgy, mintha kötelező lenne. Persze a következményekkel nem számolunk, csak akkor esünk kétségbe, amikor észrevesszük, hogy a sok sütemény, húsos étel nyomot hagyott a testünkön.

Íme, néhány tipp, amelyek betartásával garantáltan elkerülhetjük a karácsonyi plusz kilókat:

Válasszunk egészséges alapanyagokat

Nem kell lemondani a finom és krémes süteményekről, különféle családi desszertektől, elkészíthetjük a karácsonyi kedvenceket egészséges változatban is, elég csak kicserélni az alapanyagokat, hozzávalókat teljes kiőrlésű változatra, a cukrot, édesítőszerre, steviára vagy akár mézre is, és máris büntetlenül ehetünk meg bármit a karácsonyi asztalról.

Fontos a mértékletesség

Ne szabad megfeledkeznünk karácsonykor a mértékletességről sem. Azért, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, ne legyünk felpuffadva, eltelítődve, fontos, hogy ne együnk meg mindent, amit a szemünk megkíván, figyeljünk a testünk jelzéseire és inkább falatozzunk többször kevesebbet, mint egyszerre óriási adagokat, ami után teljesen kiütve érezzük magunkat. A túlevés a lelkünkre sincsen jó hatással, feszültek, ingerlékenyebbek leszünk miatta, így érdemes emiatt is figyelni arra, hogy miből mennyit teszünk a tányérunkra az ünnepek alatt.

Ne feledkezzünk meg a mértékletességről, ne együnk meg mindent, amit a szemünk megkíván Forrás: Shutterstock


Hagyjunk fel a késői evéssel

A hétköznapokon sem ajánlott a késő esti órákban nehéz ételeket fogyasztani, vacsorára érdemes könnyebb fogásokat készíteni és ezt javasolt az ünnepek alatt is betartani. A habos sütemények, sült húsok egyébként is terhelik a gyomrot, pláne ha lefekvés előtt néhány órával fogyasztjuk el azokat. A nagy lakomákat, menüsorok kóstolását hagyjuk a délelőtti, kora délutáni órákra és a nap vége felé már hagyjuk pihenni a szervezetünket és válasszunk sok zöldséget, salátát tartalmazó ételt vacsorára.

Ne hanyagoljuk el a mozgást

Hajlamosak vagyunk arra, hogy azért, mert kicsit kiszakadunk a hétköznapi mókuskerékből és egy rövid időre megpihenhetünk, magunk mögött hagyva a napi stresszt, a munkahelyi feszültséget, elengedünk mindent, ami a napjaink szerves részét képezi, ilyen például a mozgás is. Tesszük ezt annak ellenére, hogy tudjuk, hogy a mozgás elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és testileg és lelkileg egyensúlyban maradjunk. Az ünnepekkor, ha már minden az evés, ivás körül forog, legalább napi fél órát szánjunk arra, hogy kicsit átmozgassuk magunkat. Elég egy kiadós séta, egy kis kocogás, vagy akár egy otthoni torna, már ennyivel hozzáteszünk ahhoz, hogy egészségesek és fittek maradjunk az ünnepek alatt is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.