A jóga nem csak a csini nők és az aggastyánok sportja, gyerekeknek is való

Forrás: Shutterstock -
család gyerekjóga magazin nevelés mozgás jóga sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Igaz, a járvány idején a csoportos edzés – a mozihoz, színházhoz, étteremhez hasonlóan - nem éppen megengedett, de reméljük, hogy tavasz környékén már ez is változhat. Akkor pedig mindenki elkezdhet sportolni. Mindenki, a gyerekek is.

A gyerekek számára nagyon fontos a mozgás. A legjobb, ha a friss levegőn futkároznak, játszanak, de nem árt az sem, ha valamilyen konkrét sportban is elmélyednek, ezek ugyanis megtanítják őket a fegyelemre, növelik az akaraterőt, a csapatsportok pedig megmutatják nekik az összetartozás fontosságát.
Sok ágazat közül választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy a gyermekük sportoljon. Nagyon népszerű az úszás, fiúknál a foci, lányoknál pedig a balett.

A jóga ötlete valahogy nagyon kevés szülő és gyerek gondolataiban bukkan fel,

ha a kicsik sportolási lehetőségeiről beszélünk, pedig létezik ilyen, és nem is hinnénk, milyen sok pozitív hatása lehet ennek a mozgásformának a legkisebbekre is.

Mi is az a gyerekjóga?

Az óvodásoknak vagy kisiskolásoknak kifejlesztett jóga teljesen más, mint az, amelyet a felnőttek gyakorolnak. Itt nem kell elcsendesedni, befelé koncentrálni, hiszen ezt nem is lehetne elvárni például egy négyévestől. A gyerekjóga lényege, hogy játékos módon, mesékkel fűszerezve a gyerekek megismerkedjenek a különféle pózokkal és élvezzék ezek áldásos hatásait.

Sok pozitív hatása lehet a jógának a legkisebbek számára is Forrás: Shutterstock

5+1 ok, amiért érdemes kipróbálni a gyerekjógát:

  1. Érzelemközpontú mozgásforma, amely nem csupán a kicsik mozgásigényét elégíti ki, de fejleszti az érzelmi intelligenciát is
  2. Segít megbirkózni a stresszel, a frusztrációval, a különféle feszültségekkel és az elfojtott érzelmekkel
  3. Kiválóan alkalmazható a memória és a figyelem fejlesztésére
  4. Elősegíti a mozgásfejlődést és a testtudat kialakulását
  5. Hozzájárul, hogy a legkisebbek is felfedezzék az érzelmeiket és azokat megtanulják kifejezni

+1 nem utolsó sorban, remek móka a gyerekek számára

Kinek ajánlott

A gyerekjógát nem hatja át semmilyen vallás vagy filozófia és a szó szoros értelmében nem is feltétlenül sport, annak ellenére, hogy nagyon jól átmozgatja a kicsiket. Minden gyermek számára előnyös foglalkozás, de kifejezetten jót tesz azoknak a csemetéknek, akik figyelemzavarral, hiperaktivitással küzdenek, magatartási, beilleszkedési problémáik vannak, beszédhibásak vagy éppen, zárkózott, szorongó természetűek.

Érdemes tehát a gyerekjógával is számolni, ha „sportot" keresünk a család legkisebb tagjainak, mert a jóga bizony nem csupán a csini nők és az aggastyánok mozgásformája.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.