Kovács Kati vallomása: "Igazi tragédia ez nekünk"

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
színpad vallomás bezártság Kovács Kati énekesnő koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kovács Katinak lételeme a pörgés, így nem csoda, hogy egyre nehezebben viseli a koncertek nélküli életet, és persze az állandó bizonytalanságot.

A Kossuth-díjas énekesnő nehezen bírja a pandémia időszakát, és nagyon örülne, ha végre mindenki visszakapná régi életét. A vírushelyzetnek egyetlen pozitív hozadéka van: férjével, akivel 25 éve egy párt alkot, még közelebb kerültek egymáshoz.

"Nem gondoltam volna, hogy 25 év után tudunk meglepetéseket okozni egymásnak, de így van. Soha ennyit még nem beszélgettünk, mint most, és ennyi időt még nem töltöttünk összezárva, mint az utóbbi időben.

Kifejezetten jót tett a házasságunknak ez az időszak, jobban megismertük egymást, ha úgy tetszik, összekovácsolódtunk a férjemmel a bezártság alatt"

– mondta a Blikknek Kovács Kati.

Az énekesnő arról is beszélt, hogy az elmúlt egy évben megcsinálták a házukat kívülről is, és belülről is, és több tévét néz, mint valaha.

"Olyan ez a zenészeknek, mintha mély kómába estünk volna vagy egy tetszhalotti állapotban lennénk, igazi tragédia ez nekünk, és itt nem csak az anyagiakra gondolok, hanem arra is, hogy nekem a lételemem a pörgés, a koncertek, a közönségem, és ez már nagyon hiányzik"

– mesélte az énekesnő, aki hamarosan megkapja a koronavírus elleni védőoltást.

Kovács Kati abban bízik, hogy ha megkapja az oltást, egyesülhet a családja, ugyanis nagyon hiányoznak már a testvérei és a gyerekei.

Kovács Kati. Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.