Férjéről vallot Kapócs Zsóka: elmondta, mitől harmonikus a kapcsolatuk

Forrás: Facebook/Kapócs Zsóka -
Kapócs Zsóka párja HOT! magazin Kapócs Zsóka párkapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kapócs Zsóka szerencsének érzi magát, mert olyan emberrel kötötte össze az életét, akiképes felmérni, mennyire fontos az adott vitat tárgya. Éppen ezért kevés is a súrlódásköztük.

„Ha nekem is ad igazat, egy mosollyal elintézi, hogy tudjam: ő engedett. Tudja, hogy mikor
kell ellentmondania, mikor kell kiállni magáért. Nem az a fontos, hogy kinek van igaza,
hanem hogy előrevisz-e minket az életben. Ez biztosítja a mi harmonikus kapcsolatunkat"
– meséli a holnap megjelenő HOT! magazinban Zsóka, aki azt is elárulja, hogy mindketten
következetesek a gyereknevelés terén. „Nem akarjuk elkényeztetni Boriszt: tudnia kell, hogy meddig mehet el. Ha az apja nemet mond valamire, hiába jön hozzám, én sem fogom engedni. Ez fordítva is igaz. A gyereknevelés terén ugyanaz az értékrendünk, így nincs köztünk vita. Talán amiatt is lett a kisfiunk egy igazán kiegyensúlyozott baba."

Kapócs Zsóka Forrás: Facebook/Kapócs Zsóka

Az egykori szépségirálynő a friss HOT!-ban mesél családról, karrierről, és arról is, hogy
egész életében küzdenie kellett. Hogy miért? A HOT!-ból kiderül!

Keressétek digitális formában is a lapot, a digitalstand.hu/hot oldalon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.