Som Lajos édesanyja még mindig gyászolja fiát: ez az egy dolog tartja benne a lelket

Forrás: MTI/Földi Imre -
gyász Som Lajos édesanyja fájdalom öregség Som Lajos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Som Lajos hosszú betegség után 2017-ben, 70 évesen távozott az élők sorából, édesanyja azonban azóta sem tudta feldolgozni fia halálát.

Margit néninek nincs boldog öregkora. Eltemette férjét, akivel 30 évig éltek együtt, lányát, aki sokat szenvedett halála előtt és végül imádott fiát, a híres zenészt, Som Lajost.

- mesélte Margit néni a Blikknek, aki azt is elárulta, hogy a rockzenész kitanulta az ezüstműves szakmát, azt hitték, tisztességes mesterember lesz belőle, de ő híres zenész akart lenni. Végül így is lett és édesanyja még ma is nagyon büszke arra, amit fia elért. Utolsó éveiben azonban inni kezdett és Margit néni sem tudott segíteni rajta.

Som Lajos basszusgitáros Forrás: MTI/Földi Imre

Az is a nagy fájdalma, hogy fiát a második felesége a Farkasréti temetőben helyezte örök nyugalomra, oda pedig ő nem megy, mert az ő családi síruk a Új köztemetőben van. Margit néniben egyedül unokája, Niki tartja a lelket, akivel rendszeresen beszélnek és párszor meg is látogatja őt. Ők ketten bármiben számíthatnak egymásra és bár Margit néninek nagyon kevés a nyugdíja, mégis támogatja egyetlen unokáját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.