Nehéz döntést hozott a magyar színész özvegye: "Ő is így szeretné"

Forrás: Shutterstock -
halál Valler Gabriella özvegy színész köröm
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Valler Gabriella úgy döntött, teljesíti tavaly elhunyt párja végakaratát.

Egy évtizedre előre megtervezte társulatának a jövőjét a tavaly elhunyt dr. Éless Béla. Az Éless-Szín alapítójának fiókjában lévő terveit özvegye, Valler Gabriella valósítja meg a következő évadban.

„A Kassai polgárokat novemberben mutattuk volna e, míg a Valentin-nap idén februárba került volna bemutatásra.

Mivel mind a két produkcióra támogatást kaptunk, úgy döntöttem, hogy Béla miatt is mindenképpen szeretném színpadra vinni. Nyilván Ő is így szeretné. Neki ezekről nagyon konkrét elképzelései voltak.

Nem volt külön művészeti vezetőnk, hanem azt a szerepet is Béla töltötte be. Neki már előre 10 évre előre megvoltak a bemutatandó darabok a fejében és a dolgozó szobájában. Zseniális színházcsináló volt ő"

– nyilatkozta a Metrpolnak az özvegy, aki korábban arról is beszélt, hogy búcsúzott szerelmétől a halálos ágyán. Éless társulatának vagyonára egyébként még januárban tolvajok csaptak le,

Éless Béla tavaly hunyt el Forrás: Facebook/Éless-Szín

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.